17.7 C
Budapest
2020. június 5., péntek
Elemi.hu
Tudomány

WHO: az európai halálos áldozatok 95 százaléka 60 év feletti, de a fiatalok sem immunisak

Az új koronavírus áldozatainak több mint 95 százaléka 60 év feletti, de a fiatalok sem lélegezhetnek fel – mondta csütörtökön Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója.

Hans Kluge szerint az emberek milliárdjait karanténba kényszerítő és a világgazdaságot megrengető vírus okozta súlyos megbetegedésnek nem az életkor az egyetlen kockázata.

“Az a felfogás, hogy a COVID-19 nevű betegség csak az idősebb embereket érinti, téves”

– mondta Koppenhágában tartott internetes sajtótájékoztatóján az igazgató. “A fiatalok nem legyőzhetetlenek”.

Hans Kluge kijelentései egybehangzanak a szakosított ENSZ-szervezet főigazgatójának, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusznak a megállapításaival.

A WHO adatai szerint az 50 év alatti igazolt fertőzöttek 10-15 százalékának vannak mérsékelt, illetve súlyos tünetei.

“A betegség súlyos eseteivel találkoztunk tizen- és huszonéveseknél, sokan közülük intenzív ellátásra szorulnak, és egyeseket sajnos elveszítünk” – mondta Hans Kluge.

Az igazgató közölte: friss statisztikák szerint 30 098 halálesetet jelentettek Európából, többségüket Olaszországból, Franciaországból és Spanyolországból.

“Tudjuk, hogy ezeknek a haláleseteknek a több mint 95 százaléka 60 évnél idősebb paciens esetében következett be, a halálos áldozatok több mint a fele 80 év feletti volt.”

Kluge szerint a halálos áldozatok több mint 80 százaléka szenvedett olyan krónikus betegségekben, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség.

“Kedvező viszont, hogy vannak jelentések olyan 100 év feletti paciensekről, akik a COVID-19 betegséggel kórházba kerültek, és azóta teljesen meggyógyultak” – mondta.

(MTI)

Kapcsolódó híreink

Kiadta az EMMI a hivatalos koronavírus kézikönyvet (letölthető)

Joó György

A Mars rejtélyes éjszakai impulzusai miatt vakarják a fejüket a tudósok

Szabó Norbert

Az egymilliomodik faj érkezett meg az ítéletnapi vetőmagbunkerbe (+videó)

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben