7 C
Budapest
2020. március 31., kedd
Elemi.hu
Bűnügy Kiemelt

Vitaindító gondolatok a halálbüntetésről


Halálbüntetés. A rendszerváltozás reményekkel és várakozásokkal teli időszakában, amikor a szabadság végre hazánkra köszöntött, nem volt kérdés, hogy a korábban leginkább a diktatúra által kiszabott halálbüntetést, mint büntetési lehetőséget el kell törölni. Egyszerűen nem volt kérdés, hogy a diktatúra menesztése magával vonja a halálbüntetés menesztését is. Harminc év elteltével, egy generációval később visszanézve az azóta megéltekre, elmondhatjuk, hogy nem ez volt az egyetlen naiv elképzelésünk.

Amikor a halálbüntetés szóba kerül, a hazai liberális közbeszélők fizetett hada rendszeresen elszörnyed. Hivatalból – páros kézzel lobogtatva európai és egyéb ratifikált szerződéseket – hivatkoznak arra, hogy bizonyos nemzetköziségek úgysem teszik lehetővé a halálbüntetés visszaemelését büntetőkódexünkbe. Nos, e sorok írója sem követeli mindenáron a halálbüntetés azonnali bevezetését, azonban néhány szempont mentén igenis beszélnünk kell arról, miért is kell, hogy össztársadalmi vita tárgyává váljon a halálbüntetés visszaállításának lehetősége. Leszögezem: meggyőződésem, hogy aki baloldali, liberális szemléletű, az nem automatikusan halálbüntetés-ellenes, és a konzervatív-radikális nemzetkarakterű gondolkodás sem jelent feltétlenül halálbüntetés-pártiságot.

A II. világháborút követő hírhedt nürnbergi perek során kiszabtak halálbüntetést annak ellenére, hogy a meggyötört társadalmak sikító békevágya egyetlen erőszakos emberhalált sem kívánt. Mégis, az emberiség elleni bűncselekmény fogalma úgy került bevezetésre, hogy mindjárt a legsúlyosabbat a szankciók közül, a halálbüntetést is alkalmazni kellett. Ez a mai napig nagyon tisztán és egyértelműen igazolja a fejlett nyugaton is, hogy igenis vannak bizonyos bűncselekmények, amelyek emberellenességük és szélsőségességük okán, az össztársadalmi igénynek demokratikusan megfelelve hatalmazzák fel a jogalkalmazót arra, hogy akár halálbüntetést is kiszabjanak.

Vagyis esetünkben fontosabb és erősebb volt a közösség azon joga, hogy kitörölje tagjai közül ezeket az embereket, mint az általános emberi jogok szent és sérthetetlen liberális felfogású érték-együttese. Nem véletlenül. Hiszem, hogy a közösségeknek, jelen esetben az európai szuverén közösségekből nekünk, magyaroknak is megvan a jogunk és társadalmi igényünk arra, hogy bizonyos kiemelt súlyú bűncselekmények esetén a halálbüntetés fenyegetése legyen szembeállítható a bűnelkövetővel szemben. Aki ugyanis a halálbüntetés tudatában ezeket mégis elköveti, azt bizonyítja, hogy nincs vele szemben semmilyen visszatartó erő, ő maga ezáltal olyan, mint egyfajta társadalmi szupervírus, amit tehát ezért végérvényesen ki kell iktatni a rendszerből.

Megfigyelhető, hogy a halálbüntetést ellenzők, az egyén mindenek felett állása mentén egyszersmind eutanázia- pártiak. Nos, az ő figyelmükbe ajánlom azt, hogy a halálbüntetés alkalmazása épp oly szent joga lehet a szenvedő közösségnek, mint a kegyes halál joga a szenvedő egyénnek!

De mikor is jogos sőt jogszerű a halálbüntetés alkalmazásának lehetősége a modern, demokratikus
berendezkedéseinkben? Alább felvetések következnek.

Meglátásom szerint a halálbüntetés, mint büntetési tétel alkalmazása elkerülhetetlen több bűntett-csoport elkövetése esetén. Közös és elengedhetetlen jellemzőjük, hogy bizonyos meghatározott, speciális minősítő körülmények kell, hogy fennálljanak. Így például a “ķülönös kegyetlenséggel” minősítés, (amely helyett egyúttal érdemes lehet bevezetni az “üzenetértékű kegyetlenség” minősítő fogalmat) azokban az esetekben, amikor az elkövető barbár, állatias módon hajtja végre az emberölést. Ilyenkor a mód miatt, nincs mentség. Hasonlóképpen kisgyermek áldozat esetén, ne adj’ Isten kisgyermek elleni kéjgyilkosság esetén: jövőgyilkos ugyanis az, aki ilyet kisgyermekkel megtesz, aki, hogy ki lehetett volna, sosem tudjuk meg. Idős, magatehetetlen áldozat esetén is elgondolkodtató a halálbüntetés alkalmazása.

Talán meglepő, de véleményem szerint a hazaárulás is halálbüntetést kell, hogy maga után vonjon: ha a tettes folytatólagosan, hálózatban működve, választott vagy kinevezett tisztségviselőként lesz hazaárulóvá. Önkormányzati képviselőtől akár az államfőig. És, ha már itt tartunk: bevezetésre ajánlatos a – mondjuk így – ” nemzetgazdaság kifosztása” tényállás is, amely az előbbi minősítő körülmények együttesét feltételezi, bűnszervezeti minőségben. Elég, ha a kilencvenes évek rablóprivatizációs gyakorlatát vesszük alapul, amikor teljes hazai ágazatok kerültek külföldi kézbe, amelyekről a szerződések sem ismertek.

A fentiek vitaindító céllal kerültek végiggondolásra. Nem kérdés ugyanis, hogy nehéz élni a halálbüntetés kiszabásával és fontos mindig tudni: épp ily könnyű visszaélni vele.

 

Joó György

Kapcsolódó híreink

Unokázós bűnbanda ellen emeltek vádat

Szabó Norbert

Közleményt adott ki a fertőzött szegedi rektor

Dunai Tibor

17 éves diáklány lopta meg osztálytársait általános iskolában

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben