19.5 C
Budapest
2020. augusztus 5., szerda
Elemi.hu
Bűnügy Kiemelt

Vitaindító gondolatok a halálbüntetésről


Halálbüntetés. A rendszerváltozás reményekkel és várakozásokkal teli időszakában, amikor a szabadság végre hazánkra köszöntött, nem volt kérdés, hogy a korábban leginkább a diktatúra által kiszabott halálbüntetést, mint büntetési lehetőséget el kell törölni. Egyszerűen nem volt kérdés, hogy a diktatúra menesztése magával vonja a halálbüntetés menesztését is. Harminc év elteltével, egy generációval később visszanézve az azóta megéltekre, elmondhatjuk, hogy nem ez volt az egyetlen naiv elképzelésünk.

Amikor a halálbüntetés szóba kerül, a hazai liberális közbeszélők fizetett hada rendszeresen elszörnyed. Hivatalból – páros kézzel lobogtatva európai és egyéb ratifikált szerződéseket – hivatkoznak arra, hogy bizonyos nemzetköziségek úgysem teszik lehetővé a halálbüntetés visszaemelését büntetőkódexünkbe. Nos, e sorok írója sem követeli mindenáron a halálbüntetés azonnali bevezetését, azonban néhány szempont mentén igenis beszélnünk kell arról, miért is kell, hogy össztársadalmi vita tárgyává váljon a halálbüntetés visszaállításának lehetősége. Leszögezem: meggyőződésem, hogy aki baloldali, liberális szemléletű, az nem automatikusan halálbüntetés-ellenes, és a konzervatív-radikális nemzetkarakterű gondolkodás sem jelent feltétlenül halálbüntetés-pártiságot.

A II. világháborút követő hírhedt nürnbergi perek során kiszabtak halálbüntetést annak ellenére, hogy a meggyötört társadalmak sikító békevágya egyetlen erőszakos emberhalált sem kívánt. Mégis, az emberiség elleni bűncselekmény fogalma úgy került bevezetésre, hogy mindjárt a legsúlyosabbat a szankciók közül, a halálbüntetést is alkalmazni kellett. Ez a mai napig nagyon tisztán és egyértelműen igazolja a fejlett nyugaton is, hogy igenis vannak bizonyos bűncselekmények, amelyek emberellenességük és szélsőségességük okán, az össztársadalmi igénynek demokratikusan megfelelve hatalmazzák fel a jogalkalmazót arra, hogy akár halálbüntetést is kiszabjanak.

Vagyis esetünkben fontosabb és erősebb volt a közösség azon joga, hogy kitörölje tagjai közül ezeket az embereket, mint az általános emberi jogok szent és sérthetetlen liberális felfogású érték-együttese. Nem véletlenül. Hiszem, hogy a közösségeknek, jelen esetben az európai szuverén közösségekből nekünk, magyaroknak is megvan a jogunk és társadalmi igényünk arra, hogy bizonyos kiemelt súlyú bűncselekmények esetén a halálbüntetés fenyegetése legyen szembeállítható a bűnelkövetővel szemben. Aki ugyanis a halálbüntetés tudatában ezeket mégis elköveti, azt bizonyítja, hogy nincs vele szemben semmilyen visszatartó erő, ő maga ezáltal olyan, mint egyfajta társadalmi szupervírus, amit tehát ezért végérvényesen ki kell iktatni a rendszerből.

Megfigyelhető, hogy a halálbüntetést ellenzők, az egyén mindenek felett állása mentén egyszersmind eutanázia- pártiak. Nos, az ő figyelmükbe ajánlom azt, hogy a halálbüntetés alkalmazása épp oly szent joga lehet a szenvedő közösségnek, mint a kegyes halál joga a szenvedő egyénnek!

De mikor is jogos sőt jogszerű a halálbüntetés alkalmazásának lehetősége a modern, demokratikus
berendezkedéseinkben? Alább felvetések következnek.

Meglátásom szerint a halálbüntetés, mint büntetési tétel alkalmazása elkerülhetetlen több bűntett-csoport elkövetése esetén. Közös és elengedhetetlen jellemzőjük, hogy bizonyos meghatározott, speciális minősítő körülmények kell, hogy fennálljanak. Így például a “ķülönös kegyetlenséggel” minősítés, (amely helyett egyúttal érdemes lehet bevezetni az “üzenetértékű kegyetlenség” minősítő fogalmat) azokban az esetekben, amikor az elkövető barbár, állatias módon hajtja végre az emberölést. Ilyenkor a mód miatt, nincs mentség. Hasonlóképpen kisgyermek áldozat esetén, ne adj’ Isten kisgyermek elleni kéjgyilkosság esetén: jövőgyilkos ugyanis az, aki ilyet kisgyermekkel megtesz, aki, hogy ki lehetett volna, sosem tudjuk meg. Idős, magatehetetlen áldozat esetén is elgondolkodtató a halálbüntetés alkalmazása.

Talán meglepő, de véleményem szerint a hazaárulás is halálbüntetést kell, hogy maga után vonjon: ha a tettes folytatólagosan, hálózatban működve, választott vagy kinevezett tisztségviselőként lesz hazaárulóvá. Önkormányzati képviselőtől akár az államfőig. És, ha már itt tartunk: bevezetésre ajánlatos a – mondjuk így – ” nemzetgazdaság kifosztása” tényállás is, amely az előbbi minősítő körülmények együttesét feltételezi, bűnszervezeti minőségben. Elég, ha a kilencvenes évek rablóprivatizációs gyakorlatát vesszük alapul, amikor teljes hazai ágazatok kerültek külföldi kézbe, amelyekről a szerződések sem ismertek.

A fentiek vitaindító céllal kerültek végiggondolásra. Nem kérdés ugyanis, hogy nehéz élni a halálbüntetés kiszabásával és fontos mindig tudni: épp ily könnyű visszaélni vele.

 

Joó György

Kapcsolódó híreink

Brutális állatkínzás miatt emelt vádat az ügyészség Nógrád megyében

Szabó Norbert

Bubópestises mókust találtak Colorado államban

Szabó Norbert

Fél évszázadot ugrik előre az időben a Magyar Honvédség a Leopardokkal

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben