27.7 C
Budapest
2020. augusztus 8., szombat
Elemi.hu
Belföld Hírek Kiemelt

Változatlanok maradnak a polgármesterek jogai

Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától – nyilatkozta Gulyás Gergely szerdán az MTI-nek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt közölte: az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra, hogy veszélyhelyzetben a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek.

A kedden benyújtott törvényjavaslat ezt a helyzetet kívánta orvosolni – mondta.

“Mivel azonban a szabályozás módosításának szándékával a szabályozás eddigi kritikusai ma már láthatóan nem értenek egyet, és a kormány a veszélyhelyzetben a lehető legszélesebb körű, pártpolitikai határokra tekintet nélküli összefogásra törekszik, ezért eltekint ettől a módosítástól, és a polgármesterek jogosítványai a veszélyhelyzetben továbbra is az eddigiek szerint gyakorolhatóak”

– közölte Gulyás Gergely.

A katasztrófavédelemről szóló törvény szerint veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja.

A kedden beterjesztett kormányzati törvénymódosítási javaslat azt írta volna elő, hogy ilyen esetben a polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlési elnök döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása.

Gulyás Gergely mostani nyilatkozata szerint viszont ettől a módosítástól eltekintenek.

MTI

 

Kapcsolódó híreink

Letartóztatták az időseket kifosztó borsodi bűnözőt

Szabó Norbert

Szakít Anglia első melegpárja, amiért az egyik férfi beleszeretett a nevelt lányuk új pasijába

bojtilaszlo

Ebola: újabb fertőzötteket jelentettek Kongóból

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben