25.8 C
Budapest
2020. július 15., szerda
Elemi.hu
Kiemelt Külföld

Úzvölgyi katonatemető – Román nacionalisták csoportja ünnepelt a sírkertben

Román nacionalisták mintegy százfős csoportja ünnepelt csütörtökön, a román hősök napján az úzvölgyi katonatemetőben, látványosan semmibe véve a járványügyi korlátozásokat – számolt be róla a Székelyhon portál.

A rendezvényt Mihai Tirnoveanu, a szélsőségesen nacionalista Calea Neamului Egyesület elnöke kezdeményezte a Facebook-oldalán. Az esemény ortodox papok által tartott vallási ceremóniával kezdődött. Ezúttal is felolvasták annak a 149 román katonának a nevét, akik egy – a román hatóságok által hivatalosan cáfolt – dokumentum szerint e temetőben nyugszanak.

Az ünnepségen beszédet mondott Constantin Toma, Darmanesti polgármestere és Mihai Tirnoveanu. A rendezvény koszorúzással és szeretetvendégséggel végződött. A sírkertben tavaly felállított emlékműnél Darmanesti rendőrfőnöke is koszorúzott.

Constantin Toma polgármester a közösségi hálón is közvetített beszédében a román nemzet újjászületésének jeleként értékelte, hogy visszakerült az értékek közé a hősök iránti tiszteletet.

Mihai Tirnoveanu: az egy évvel ezelőtt június 6-án (Krisztus mennybemenetelének az ortodox ünnepén) tartott hősök napját idézte, amikor mintegy ötezer román érkezett a helyszínre, akinek a temetőbe való bejutását – fogalmazása szerint – “a piros-fehér-zöld élőlánc sem tudta megakadályozni”. A szónok szerint az Úzvölgyében elesett román katonák áldozata nélkül nem valósulhatott volna meg a román nagy egyesülés, és nem kerülhetett volna sor a trianoni békeszerződésre sem. Tirnoveanu köszönetet mondott a polgármesternek azért, hogy nem hátrált meg, és méltó harcot folytat Romániáért.

A Bákó megyei Darmanesti város önkormányzata tavaly áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott. A tavalyi hősök napján, június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Az ügy több pernek a tárgyát képezi.

(MTI, Fotó: Székelyhon)

Kapcsolódó híreink

Több mint 700 holttestet gyűjtöttek össze lakásokból Ecuador legnagyobb városában

Dunai Tibor

Fülöp Erik: A nemzeti önazonosság védelme az autonómián keresztül valósulhat meg

Kiss Albert

Trianon 100: június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben