26.1 C
Budapest
2020. július 3., péntek
Elemi.hu
Környezetvédelem

Újra kitört Indonézia legaktívabb tűzhányója

Kitört vasárnap a Jáva szigetén lévő Merapi vulkán, Indonézia legaktívabb tűzhányója.

A helyi földtani intézet szerint az első, néhány percig tartó kitörést körülbelül negyedóra múlva egy második is követte.

Beszámolók szerint a hamufelhő beterített néhány környékbeli falut, a tűzhányó hangos morajlását pedig több kilométeres távolságban is hallani lehetett.

Az indonéziai földtani és vulkanológiai kutatóintézet ugyanakkor nem növelte meg a Merapira vonatkozó riasztás szintjét, amely a harmadik legmagasabb fokozaton van a tavaly augusztus óta tartó, folyamatos vulkanikus tevékenység miatt.

A hatóság figyelmeztetést adott ki a termékeny lejtőkön élőknek, hogy három kilométeres körzetben kerüljék el a krátert.

A 2968 méter magas hegy az ötszáz indonéziai vulkán legaktívabbja. Az utolsó nagyobb kitörése – 2010-ben – 353 ember halálát okozta. A 260 millió lakosú Indonézia a földrengések és vulkánkitörések gyakoriságáról ismert csendes-óceáni Tűzgyűrűn fekszik.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/EPA

Kapcsolódó híreink

Hatalmasat javult Magyarország levegőminősége

Kiss Albert

Találtak 12 növényfajt, melyek segíthetnek helyrehozni a korallszigeteket

Kiss Albert

Évtizedek után is vadonatújnak hat a mély tengerfenéken talált műanyagcsomagolás

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben