24.2 C
Budapest
2020. augusztus 7., péntek
Elemi.hu
Környezetvédelem

Új szakszó a jelenségre, ha az emberek eltűnnek, és a természet fellélegzik

A koronavírus-járványnak köszönhetően sok helyen az emberi aktivitás oly mértékben minimalizálódott, hogy az egyéb élőlények (elsősorban az állatok) szinte azonnal, nagyobb számban megjelentek. A járvány elején az ilyesféle beszámolók szinte elárasztották az internetet, de akadt köztük hamis hír is.

A Nature Ecology & Evolution szaklapban megjelent friss tanulmányban a kutatók megpróbáltak szakszót alkotni erre a jelenségre, és

az anthropause kifejezést javasolták – amit talán az antroszünet, sőt inkább az emberszünet kifejezéssel lehetne magyarosítani.

Az antropo azt jelenti, hogy az emberrel kapcsolatos, és a kutatók azért rövidítették le a szót, mert az angol pause (szünet) szó eleje amúgy is úgy hangzik, hogy „po”.

A tanulmány az ember és az egyéb élőlények kapcsolatának vizsgálja. Főként arra keresi a választ: Milyen hatással van az emberi jelenlét és tevékenység az élővilágra, illetve hogyan viselkednek az egyéb élőlények az emberi környezetben?

Eddig is sokat vizsgálták az élőlények viselkedését, emberi tevékenység által nem háborított, és emberi tevékenység által befolyásolt környezetben egyaránt, de mind ez idáig csak külön-külön volt lehetőség erre.

A kutatók tanulmányozhatták, hogyan viselkedik egy madár az ember által elkerült erdőben, illetve egy zsúfolt nagyvárosban. Most viszont lehetőségük nyílt azt is elemezni, változnak-e az állat szokásai ha a nagyváros szinte teljes egészében elhagyatottá válik.

(Élőbolygónk nyomán – Fotó: MTI/EPA/Szandzsív Gupta)

Kapcsolódó híreink

Súlyos pénzbüntetést akarnak a szemetelőknek Berlinben.

bojtilaszlo

Több mint 400 halálesetet okozott az Ausztrál bozóttüzek füstje

Dunai Tibor

Egyre több tobzoskát észlelnek Kínában

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben