22.4 C
Budapest
2020. július 3., péntek
Elemi.hu
Külföld

Több száz keresztet távolítottak el a kínai hatóságok templomokról április óta

Több mint 500 keresztet távolítottak el a kínai hatóságok templomokról a keleti Anhuj tartományban április óta – közölte kedden a Kathpress katolikus hírügynökség az UCANews ázsiai katolikus hírügynökség hongkongi tudósítójára hivatkozva.

Nem érkezett tiltakozás a rombolás ellen sem a kormányhű Katolikus Hazafias Szövetség, sem pedig a kínai püspöki kar soraiból – mondta Paul Li protestáns pap az UCANews-nak nyilatkozva.

Egy római katolikus egyházközségi pap arról számolt be, hogy tájékoztatta Liu Hszin-hung püspököt temploma keresztjének tervezett lebontásáról. “Azt mondta nekem, készítsek felvételeket bizonyítékként a lebontásról” – mondta. A pap hozzátette, hogy a püspök világossá tette számára: nem szállhat szembe a hatóságokkal.

Liu Hszin-hung püspök a Katolikus Hazafias Szövetség tagja, amely a Vatikán által el nem ismert hivatalos egyházi szervezet a kommunista Kínában.

A feszületek lebontása 2018 októberében kezdődött. Azóta az Anhujjal szomszédos Csöcsiang, Honan, Hopej és Kujcsou tartományokban keresztek ezreit semmisítették meg a várostervezési törvények állítólagos megszegésére hivatkozva.

Csöcsiangban a bontási munkálatokat Hszia Pao-lung akkori kommunista párttitkár vezette, akit 2020 februárjában Hszi Csin-ping elnök a kínai kormány Hongkongért és Makaóért felelős hivatala vezetőjévé nevezett ki.

Becslések szerint az 1,3 milliárd lakosú Kína 13 millió lakosa keresztény. Hivatalos adatok viszont mindössze hatmillióra teszik a számukat. Csaknem száz egyházmegyével ugyanakkor országosan működő egyházi szervezettel rendelkeznek. A kínai katolicizmus sajátossága, hogy két csoportra oszlanak a hívek: a kormányhű és államilag szentesített Katolikus Hazafias Szövetség mellett, amely nem tarthat fenn kapcsolatot a Vatikánnal, egy titkos egyház is működik egyfajta földalatti mozgalomként, amely elismeri a pápa fennhatóságát.

Míg a “hazafias katolikusok” tevékenységét 1957, illetve a kínai kulturális forradalom (1966-1976) vége óta ismét engedélyezték, addig a földalatti egyház működését állami szankciókkal igyekeznek nehezíteni. A papokat és püspököket gyakran őrizetbe veszik vagy kihallgatják, emellett nem kaphatnak engedélyt templomok építésére sem.

(MTI)

Kapcsolódó híreink

Már 480 millió állat pusztult el az ausztrál bozóttüzekben

Kiss Albert

Franciaországban két hónap szünet után engedélyezték a vallási szertartásokat

Kemény János

Már csaknem 21 ezer fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben