13.7 C
Budapest
2020. június 2., kedd
Elemi.hu
Belföld

Tiltják a szájmaszk viselését az Országos Vérellátó Szolgálat dolgozóinak

Köpenyben, tunikában és gumikesztyűben veszik le a vért a donoroktól, akiket önbevallás alapján szűrnek. Sem a véradókat, sem pedig a donorokat nem tesztelik koronavírusra, a maszkot sem viselhető dolgozók aggódnak.

Nem viselhetnek szájmaszkot az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai, a szolgálat vezetése nem engedélyezi azt – adta hírül a Magyar Hang.

Az OVSZ szakmai főigazgató-helyettese által aláírt levél indoklása szerint:

A kórházakban, egészségügyi intézményekben alkalmazott szájmaszkok célja megakadályozni, hogy viselőjük ne terjessze tovább a vírusokat, baktériumokat, nem pedig az, hogy az egészséges embereket megóvja a fertőzésektől. Erre való tekintettel kollégáink nem viselnek szájmaszkot.

A levélben szerepel az is, hogy a vérellátó tevékenysége a hazai egészségügyi ellátás egyik alapköve, és hogy a „szabályok betartásának fontosságát minden munkatársunk átérzi.”

A közvetlen betegellátásban nem résztvevő, de a donoroktól vért vevő dolgozók jelenleg az egészségügyben általánosan bevett alapfelszerelésben veszik le a vért, vagyis pamutköpenyben és kesztyűben. Információnk szerint az OVSZ szájmaszkot tiltó intézkedése nagy ellenállásba ütközött a dolgozók részéről, akik azt az ígéretet kapták, hogy újratárgyalják a kérdést, azonban március 12. óta a helyzet nem változott, és továbbra sem viselhetnek maszkot.

Ahogy az OVSZ honlapján is olvasható, a véradóknak több kérdésben is nyilatkozniuk kell például arról, hogy az utóbbi egy hónapban jártak-e külföldön vagy kapcsolatba léptek-e fertőzött személlyel. Csak az önbevalláson alapuló előszűrés után lehet belépni a véradás területére. Hivatalos tesztet azonban senkin sem végeznek, sem a véradókon, sem az OVSZ dolgozóin, akik közül úgy tudjuk, sokan aggódnak, mert vérlevételkor nem lehet tartani a másfél méteres távolságot, és félnek, hogy elkaphatják és hazavihetik a vírust.

Forrás: Magyar Hang, 24.hu

Kapcsolódó híreink

Románok csaltak ki pénzt hallássérült gyerekek nevében a Belvárosban

bojtilaszlo

Majdnem megismétlődött a pandorfi tragédia

Dunai Tibor

Szegregáció, lemorzsolódás, hol a szülők felelőssége?

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben