21.7 C
Budapest
2020. augusztus 12., szerda
Elemi.hu
Belföld Bűnügy Kiemelt

Rendőrökre támadók őrizetét rendelték el a nyomozó ügyészek

Újabb, rendőrökre támadó férfiak őrizetét rendelték el a Debreceni Regionális Ügyészség készenlétes ügyészei, ezúttal három férfi ellen kellett intézkedniük – közölte Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.

    A főügyész hétfőn más eljárásokban ugyancsak rendőrökre támadók őrizetbe vételeiről számolt be.

Az újabb, hétfő este elrendelt őrizeteket két ügyben rendelték el. Az egyik előzménye, hogy családi konfliktust követően egy Hajdú-Bihar megyei nő ideiglenes megelőző távoltartást kért a vele együtt lakó férjével szemben.

Amikor kihirdették az erről szóló határozatot, a férfi nem működött együtt a rendőrökkel, ezért kényszerítő eszközt alkalmaztak vele szemben. Ekkor a házaspár egyik fia a jogszerűen intézkedő rendőrökre támadt, egyiküket meglökte, majd dulakodni kezdett velük és mindkettőjüket megütötte.

A rendőrök testi kényszert alkalmaztak vele szemben és próbálták megbilincselni, ám ekkor megjelent a pár másik fia is, aki megpróbálta ellökni az egyik rendőrt a testvérétől, és dulakodni kezdett vele.
A többszörösen büntetett előéletű fiatal testvérpárt hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Nem éltek panasszal az őrizetbe vétel ellen és vallomásukban a bűncselekmény elkövetését is elismerték.

A másik ügyben egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőri intézkedés során akarta elkerülni egy apa és fia az alkoholszondás ellenőrzést. Miközben az idősebb férfi próbálta az autóval elhagyni a helyszínt, a fiatalabb hátulról megragadta az egyik rendőr nyakát és azt megszorította. A fiatalembert hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, a bűncselekmény elkövetését részben elismerte.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség mindkét esetben elrendelte az elkövetők őrizetét, és a napokban bíróság elé állításukat tervezi az elkövetés helye szerint illetékes bíróságokon.

A főügyész hétfőn is hasonló esetekről számolt be: akkor egy hajdú-bihari és egy szabolcsi férfit vettek őrizetbe amiért a velük szemben más-más okból intézkedő rendőröket fenyegettek és támadtak meg a hétvégén.

MTI

Kapcsolódó híreink

Új kötelező dolog az autókba

Kiss Albert

Petíció az állatvédelemért

Kemény János

Toroczkai László: lehetséges-e a szibériai bérrabtartás?

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben