23.8 C
Budapest
2020. augusztus 5., szerda
Elemi.hu
Környezetvédelem

Rekordmagas mértékű a globális metánkibocsátás

Minden idők legmagasabb szintjét érte el a globális metánkibocsátás a Stanford Egyetem tanulmánya szerint.

Az Earth System Science Data és az Environmental Research Letters című tudományos folyóiratokban közzétett tanulmány szerint a metánkibocsátás rekordszintjét elsősorban a szénbányászatból, a kőolaj- és földgázkitermelésből, a szarvasmarha- és juhtenyésztésből, a szemétlerakókból eredő növekedés idézte elő.

2000 és 2017 között olyan pályára került ennek az üvegházhatású gáznak a kibocsátása, amely a klímamodellek szerint a század vége előtt 3-4 Celsius-fokos felmelegedéshez fog vezetni – írták a kutatók.

2017-ben – ez az utolsó esztendő, amelyből adat van a teljes globális metánkibocsátásról – a Föld légköre mintegy 600 millió tonnát nyelt el ebből a színtelen, szagtalan gázból, amelynek az üvegházhatása a szén-dioxidnál 28-szor erősebb százéves időtartamot tekintve.

A metánkibocsátás több mint fele emberi tevékenységből származik. Az éves metánkibocsátás 9 százalékkal – évi 50 millió tonnával – nőtt a 2000-es évek eleje óta, amikor a metánkoncentráció a légkörben viszonylag stabil volt – mutatták ki a kutatók.

Globálisan a fosszilis üzemanyagok és a tehenek a forrásai a metánkibocsátás növekedésének. “A marhák és más kérődzők kibocsátása csaknem olyan nagy, mint a fosszilis üzemanyagiparé” – mondta Rob Jackson, a Stanford Föld-, Energia- és Környezettudományi Iskolájának professzora.

A koronavírus-járvány idején a szén-dioxid-kibocsátás visszaesett az ipar és a közlekedés leállása miatt.

“Nincs esély arra, hogy a metánkibocsátás ugyanolyan mértékben csökkenjen, mint a szén-dioxid-kibocsátás a koronavírus miatt. Házainkat, épületeinket fűtjük, a mezőgazdaság pedig egyre növekszik” – tette hozzá a professzor.

(MTI)

Kapcsolódó híreink

Évtizedek után is vadonatújnak hat a mély tengerfenéken talált műanyagcsomagolás

Szabó Norbert

Félelmetes ütemben pusztulnak a növények.

bojtilaszlo

A világ 30 legszennyezettebb városa közül 21 Indiában található

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben