16.1 C
Budapest
2020. április 4., szombat
Elemi.hu
Belföld

Polgármester nem rendelhet el kijárási korlátozást vagy tilalmat

Kijárási korlátozás elrendelésére kizárólag a kormány jogosult, a veszélyhelyzetben érvényes szabályozás nem nyújt jogi alapot arra, hogy a polgármesterek a településükön a lakosság szabad mozgására vonatkozóan kijárási korlátozást, tilalmat rendeljenek el – erre hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Miniszterelnökség.
A közleményben megerősítik: a magyar kormány mindent megtesz a koronavírus-járvány terjedésének lassítása, a magyar emberek egészségének megvédése érdekében, ehhez – az operatív törzs javaslatai alapján – kellő időben meghozta és ezután is meghozza a szükséges intézkedéseket.
A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet arra, hogy a katasztrófavédelmi törvény rendelkezései szerint veszélyhelyzetben, a katasztrófa elhárításához szükséges mértékben és területen a kormány vezethet be rendkívüli intézkedéseket. Leszögezik: a hatályos jogszabályok szerint a kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben a lakosság közterületi tartózkodására vonatkozó korlátozás, illetve tilalom elrendelésére is egyértelműen a kormány jogosult.
Mint írják, a jogszabály szerint veszélyhelyzetben a polgármester gyakorolja a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét, amit egyértelműen meghatároz a helyi önkormányzatokról szóló törvény. Ez azonban nem nyújt jogi alapot arra, hogy a polgármester a települést érintően a lakosság szabad mozgására vonatkozóan kijárási korlátozást, tilalmat rendeljen el – mutatnak rá.

A polgármester veszélyhelyzetben meghozott döntéseinek is minden esetben jogszerűnek kell lennie, az önkormányzati törvényben meghatározott jogokat jóhiszeműen, a kölcsönös együttműködés elvét figyelembe véve, a társadalmi rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolnia – hangsúlyozzák. A közleményben arra is kitérnek: a kormányhivatalok törvényességi felügyeleti eljárása a veszélyhelyzetben meghozott polgármesteri döntésekre is kiterjed, és amennyiben a kormányhivatal jogsértést tapasztal, törvényességi felügyeleti jogkörében haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket. Az elmúlt napokban néhány településen – sajtóinformációk szerint a hajdú-bihari Polgáron és a Pest megyei Sződligeten – korlátozták részlegesen a lakosság szabad mozgását.

Forrás: MTI

Kapcsolódó híreink

Horthy emlékének ápolásáról beszélt Toroczkai az ATV-ben

Kemény János

Nagykovácsi lakos az egyik koronavírusos beteg

Szabó Norbert

Miért nem védi megfelelően dolgozóit a Magyar Posta vezetése a koronavírus ellen?

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben