22 C
Budapest
2020. június 3., szerda
Elemi.hu
Külföld

Osztrák kancellár: eredményesek a koronavírus terjedésével szembeni óvintézkedések

Eredményesek a koronavírus terjedésének megfékezésére irányuló óvintézkedések Ausztriában, de továbbra is ki kell tartani – közölte Sebastian Kurz kancellár péntek délelőtt, az eddigi intézkedések hatékonyságáról, illetve a további szükséges lépésekről tartott tájékoztatón.

“Aki betartja az óvintézkedéseket, életet menthet” – szögezte le Kurz. Hozzátette: a közvetlen emberi kapcsolatok minimalizálásával csökkenteni lehet a koronavírus-fertőzés terjedését.

A kormányfő azt mondta, hogy a jelenlegi helyzet mindenki számára hatalmas kihívást jelent, szakértők azonban megerősítették, hogy az óvintézkedések hatásosak. Hangsúlyozta: éppen ezért a jelenleg érvényben lévő rendelkezések időtartamát április 13-ig, húsvét hétfőig meghosszabbítják.

A kancellár beszámolt arról, hogy az iskolákat a tanulók kevesebb mint öt százaléka látogatja, és a tömegközlekedési eszközöket is a korábbinál jóval kevesebben használják.

Rudi Anschober egészségügyi miniszter pénteken bejelentette, hogy a korábbihoz képest csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke; két hete még naponta negyven százalékkal nőtt a betegek száma, jelenleg pedig naponta húsz százalékkal több beteget diagnosztizálnak. Ez csak az első lépés, a betegek számának további csökkentésére van szükség; a számok mégis azt mutatják, hogy jó irányba haladunk – szögezte le.

Karl Nehammer belügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a legtöbben betartják az óvintézkedéseket; az emberek öt százaléka azonban nincs tisztában azok fontosságával. Hozzátette: a rendőrség eddig összesen 1200 esetben intézkedett. Kifejtette: ha valaki nem tartja be az egyméteres távolságot, akár 3600 euró bírságot is fizethet, azokat a vendéglátó-ipari egységeket pedig, amelyek a tilalom ellenére kinyitnak, akár harmincezer euró bírsággal is sújthatják. A belügyminiszter bejelentette, hogy a szövetségi hadsereg 2200 katonát biztosít a rend felügyelésére, ők egyebek között a nagykövetségeknél teljesítenek majd szolgálatot.

Margarethe Schramböck gazdasági miniszter arra emlékeztetett, hogy jelenleg olyanok is vannak, akik féltik az állásukat, akiknek nincs bevételük, illetve akik nem tudják fizetni számlájukat. Hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt létrehozott szociális segélyalapot (Corona-Härtefonds) egy milliárd euróval megemelik; a keretből a kisvállalkozások, az egyszemélyes vállalkozások, a szabadúszók igényelhetnek gyors és vissza nem térítendő támogatást. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a jövőben lehetővé válik az ipari tanulók csökkentett munkaidőben való foglalkoztatása; a fiatalok ugyanakkor nem szenvednek anyagi veszteséget, mivel bevételük nem változik – szögezte le.

(MTI, Martin Juen/SEPA.Media /Getty Images)

Kapcsolódó híreink

Hiába minden, a rapper szerint ez még mindig nagyon kevés

Kemény János

Orbánt leváltották

Kiss Albert

Izrael Szíriában bombázott

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben