21.1 C
Budapest
2020. augusztus 6., csütörtök
Elemi.hu
Belföld

Operatív törzs: a megbetegedések jelentős része külföldi vonatkozású

A magyarországi koronavírus-fertőzöttek jelentős része külföldről érkezőkkel került kapcsolatba – hangsúlyozta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője pénteken a közmédiának nyilatkozva.

Lakatos Tibor hozzátette: leginkább olyan környező országokból került be a vírus, ahol emelkedett a fertőzések száma.

Azt mondta: az operatív törzs csütörtöki ülésén tárgyalták meg a szomszédos országokban kialakult helyzetet. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) azt a feladatot kapta, állítsanak össze egy javaslatcsomagot, hogy milyen intézkedésekkel tudják megakadályozni a vírus terjedésének újabb felfutását. Úgy tudja, ezt a javaslatcsomagot Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén áttanulmányozza, és a jövő héten várhatóak különböző intézkedések.

Lakatos Tibor kiemelt egy Tolna megyei esetet, ahol egy esküvőre Ausztriából érkezett a tanú; tünetmentes volt, hazautazása után derült ki a betegsége. Ezt követően a nemzetközi jelzőrendszer értesítette az NNK-t, és 60 ember került megfigyelés alá; 14 napos karanténjuk hamarosan lejár.

Kifejtette: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információs hálózata lehetővé teszi az államok információcseréjét. Ezen a rendszeren keresztül Magyarország is értesítést kap, ha olyan fertőzöttet észlelnek, aki magyar állampolgárral került kapcsolatba, vagy Magyarországon tartózkodott. Ezután a magyar hatóságok is megteszik a szükséges intézkedéseket.

Lakatos Tibor szólt arról is: többször előfordult az, hogy egy repülőgéppel utazóról derült ki, hogy fertőzött; a magyar hatóságok az utaslista alapján felkeresték az érintetteket és házi karanténba helyezték őket.

Kérdésre válaszolva azt mondta: az esetek zömében 24 órán belül felderítik a kontaktokat.

Kitért a mezőkövesdi általános iskolában történt megbetegedésekre is. Elmondása szerint egy fertőzött tanár tünetei ellenére bejárt dolgozni, részt vett egy tantestületi értekezleten és az évzáron is. Amikor diagnosztizálták a betegségét, a kontaktkutatás tárta fel a többi vele érintkezőt. Összesen 21 fertőzöttet találtak. A tanár egy másik településre is elment egy továbbképzésre, ahol 17 emberrel került kapcsolatba, de ott az eddigi adatok alapján senkinél nem diagnosztizálták a koronavírust.

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a külföldi utazást tervezőknek azt ajánlja, kövessék, hogy egyes országokban milyenek a járványügyi adatok, milyen korlátozó intézkedések vannak érvényben. Ezzel együtt – mint hozzátette – nem árt a fokozott óvatosság, a 1,5-2 méteres védőtávolság tartása és a maszk viselése.

Lakatos Tibor azt is hangsúlyozta, hogy minden fertőzésgyanús ember számára kiemelten fontos a maszkviselés. Úgy fogalmazott: a járvány “legborzalmasabb részén” túl vagyunk, de ha nem vagyunk elővigyázatosak, újra felfuthat a megbetegedések száma. Akinek felsőlégúti tünetei vannak, azonnal kérjen orvosi vizsgálatot, győződjön meg róla, hogy nem fertőzött-e. Emellett fontos, hogy ne menjen közösségbe, ha mégis, akkor viseljen maszkot – hívta fel a figyelmet az ügyeleti központ vezetője.

(MTI)

Kapcsolódó híreink

Csaknem kétmillió forint pótdíjat fizetett be egy budapesti bliccelő

Szabó Norbert

Gyömrői lehet az első itthoni koronavírus fertőzött

szilardkrebsik

Klíma helyett nyolc ivókutat kap a hármas metró

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben