28.5 C
Budapest
2020. július 2., csütörtök
Elemi.hu
Vélemény

Nemzeti gyásznap

2020. június 4-én 100 éve annak, hogy Magyarországot az igazságtalan trianoni békediktátummal tönkretették.


Nekünk, magyaroknak ebben áll az évforduló és a gyásznap elsődleges jelentése. De, habár
minket sújtott legjobban, nemcsak nekünk volt rossz, hanem mindenkinek. Ha legalább elmondhatnánk mérlegelve-morfondírozva, hogy jó, nekünk rossz ugyan, ám valakik jól jártak — akkor
talán másképp tudnánk tekinteni rá… Talán. De ennyivel sem, mégoly csekély vigasztalással
sem szolgál: az ördögi mű rossz volt mindenkinek.

Közhely, hogy magában hordozta a második világháború kígyótojását: minden borzalomért, amelyet a második világégés zúdított az emberiségre, az eredeti felelősöket ott kell keresni, igen, ott;
ott, azoknál a francia íróasztaloknál. Mert mi sem mutatja jobban, hogy az íróasztal mögött született „mű” mennyit ért, mint az a hihetetlen dilettantizmus, mely képes volt szerbet és horvátot egy
korona alá terelni. A döntés Közép-Európa teljes meg nem értéséről árulkodik. E fructibus cognoscis arborem — ugyebár, gyümölcséről ismered meg a fát. Nos, ami a gyümölcsöket illeti a
Magyarországot körbenyirbáló diktátum kreatúrái közül egyetlen egy sem maradt meg mára. Mert Ausztriának ítélni az Őrvidéket — nos, annak pontosan annyi értelme volt, hogy Magyarország
ezeréves határaiból egyetlen centiméter se maradjon meg. Ausztriát pedig nem Trianon hozta tető alá. De sem Csehszlovákia, sem Nagy-Románia, sem Jugoszlávia nincs immár: a politikai
Frankenstein életképtelen szörnyetegei kimúltak. Szlovákia és Moldávia (az utóbbi szovjet kerülővel, de) vér nélkül kezdhetett hozzá az önálló útkereséshez; ám a harmadik szörnyszülött, Jugoszlávia utódállamai szó szerint vérben kellett, hogy foganjanak — és igen, ezért a vérért is ott ültek a felelősök azoknál a francia íróasztaloknál.

Hát ezért gyásznap.

És egy gyásznapon gyászolni kell. Mert a gyász, az munka. Amelynek elvégzésére nem volt idő.
A második háború békediktátorai megismételték ugyanazt, mint az elsőé. A revíziós döntések
nyomán éledező reményekkel teli Magyarországot visszataszítván ugyanabba a gyászba, amelyből épp kiemelkedni reménykedett. És a feldolgozásra nem hagyott sem időt sem teret a kommunista diktatúra. Belénk fojtotta gyászunkat, amely ekként ránk mérgesedett. Megcsúnyult. Részegen gajdolt székely himnusszá alacsonyodott. Odaveszett a gyász méltósága, pátosza. Feladatunk tehát kettős most már: meggyászolni Trianont, és visszaadni ennek a gyászolásnak méltóságát. Hogy hinni tudjanak e gyászban mindama honfitársaink is, akik úgy nőttek föl, hogy már csak a méltatlan hőbörgést volt módjuk meglátni benne. Visszaadni a méltóságot, és — igen — visszaadni a reményt.

Annak a 145 vagy 160 évnek a során, amelyet a magyar emlékezet „150 év”-ként tart számon, az
állandó iszlám támadás mérhetetlen sok kárt okozott nekünk. Amikor Luther Márton bibliát fordít,
amikor Shakespeare és Erasmus írnak, amikor a konkvisztádorok Spanyolország és Portugália
anyagi gyarapításával vannak jólesően elfoglalva, amikor bemutatják az első operát Firenzében,
amikor Newton publikálja Principiáját, és Galilei potyogtat bámulatra méltó türelemmel golyókat a
toronyból, nos, erre Európának akkor azért volt lehetősége, mert mi a törökkel élethalálharcot
folytatva is álltuk a sarat.

És akkor is telt el ugyanennyi idő: legyen, mondjuk 1626, amikor visszatekintve a Mohács óta eltelt 100 évre, tűnhetett úgy, hogy ez már örökké így marad. A török örökké itt lesz, Magyarország
most már örökké három darabban egzisztál: királyi rész, török által meghódított rész meg Erdély.
Tűnhetett úgy, hogy nincsen remény.

De a történelem arról beszél, azt bizonyítja, hogy de igen. Van. Mindig van. Remény mindig volt
és van, és ott van akkor is, amikor nem látszik. 1626-ban is ott volt; holott nem volt élő ember, aki
meglátta volna. Utóbb kiviláglott, hogy velünk volt mindig. Búvópatakként, láthatatlanul, megsejthetetlenül, de ott volt velünk. Ahogyan ma is. Vigasztalódást kívánok tehát a gyásznapon!

Csabay Károly

Kapcsolódó híreink

Zászlónacionalizmus történelemhamisítással

Joó György

Arany János mai nagyidai cigányai

Joó György

Karácsony Gergely és az ellenzék, ami ellenzéknek is alkalmatlan

Joó György

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben