23.7 C
Budapest
2020. július 8., szerda
Elemi.hu
Bűnügy Kiemelt

Nem volt kedve a büntetését letölteni a 16 éves salgótarjáni fiúnak, inkább elment lopni

Gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók a két fiatalt, akik Salgótarján belvárosában táskát loptak el a sértettektől.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányságon indult nyomozás adatai alapján egy 16 éves fiú 2020. június 16-án a megyeszékhely belterületén kerékpárral közlekedve a sértett kezéből a táskát kirántotta, majd a benne lévő mobiltelefonnal, készpénzzel és személyes iratokkal együtt elmenekült.

Pár nappal később egy 16 éves alsózsolcai lakos egy nő mögé lépett, és kezéből kirántotta táskáját, majd az abban lévő pénztárcával, készpénzzel és személyes iratokkal együtt elfutott.

A rendőrök a nyomozás során beszerzett adatok alapján a személyeket beazonosították, és 2020. június 27-én mindkét fiatalkorút elfogták, majd a Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületébe előállították. A nyomozók a salgótarjáni lakost lopás bűntett, míg az alsózsolcai fiút lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A salgótarjáni lakos ellen a Balassagyarmati, valamint a Budapest Környéki Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja körözést rendelt el, mivel eltávozását követően a büntetésének letöltésére kijelölt intézetbe határidőig nem tért vissza. Az egyenruhások a kihallgatását követően a fiatalkorút az intézménybe visszaszállították.

 

Kapcsolódó híreink

Mi Hazánk: helyreállítottuk az Árpád hídi megállót

Kemény János

Itt vannak a második gazdaságvédelmi csomag részletei

Dunai Tibor

Kibertámadás érte Ausztráliát

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben