20.9 C
Budapest
2020. augusztus 3., hétfő
Elemi.hu
Bűnügy Hírek

Nem árulja el Magyar György, hogy mennyit keresett az elítélteken

Titkolja Magyar György, hogy mennyit keresett a börtönbizniszen – ezt írja a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet: a Soros-hálózathoz köthető radikális jogvédők által elindított 10 milliárd forintos kártérítési biznisz egyik haszonélvezője a Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda lehetett. A szocialista kötődésű jogász ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem adott választ arra a kérdésre mennyi hasznot hoztak a magyar állam ellen indított perek. A lap információi szerint egy-egy ügy végén átlagosan kétezer euró perköltséget fizettetett ki a magyar állammal az Emberi Jogok Európai Bírósága, ami magában foglalhatta az ügyvédi munkadíjat is. A Magyar Nemzet szerint a kártérítések több millió forintos összegéből pedig sikerdíj címén szintén ugyancsak részesülhettek az ügyvédek.

 

Kapcsolódó híreink

Ennek az idős asszonynak is vascsővel köszönték meg a folyamatos segítségnyújtást

Szabó Norbert

Tom Hanks és felesége is megfertőződött

Dunai Tibor

Lopás miatt elítélték, de annyira meghatotta, hogy utána még betört

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben