Milliós kártérítést kapott a battonyai gyilkos.

By on 2019.07.25. 0 518 Views

Rosszak voltak a fogvatartás körülményei…

Habár soha az életben nem szabadulhat a börtönből M. Zoltán, a battonyai rémként elhíresült férfi benti létét jócskán megkönnyítheti az a summa, amihez a rossz fogva tartási körülmények miatt nemrég hozzájutott.

A magyar bűnügyi történelem egyik legkegyetlenebb bűntettét követte el a battonyai haláltrió: középkori módszerekkel kínozták 25 éves lakótársukat, Rékát, a holttestét pedig elásták. Ketten több mint 30 év múlva szabadulhatnak feltételesen, M. Zoltán azonban már sohasem hagyhatja el a Szegedi Fegyház és Börtön kapuját. Utóbbi önjelölt ügyvéd szerepében tetszeleg.

A nem megfelelő börtönkörülmények miatt ő is beperelte az államot, amiért nemrég milliók ütötték a markát – tudtuk meg a férfi egykori rabtársától. Információink szerint két és fél millió forint körüli összegről van szó.

– Zoltán jóval intelligensebb a rabtársainál, ezért rendszeresen tölti ki helyettük a kártalanítás iránti kérelmet, beadványt. Úgy tudom, nem dolgozik, de azzal, hogy segít, ő sem jár rosszul – tette hozzá forrásunk, aki arról is beszélt: M.-től nem fordultak el a szerettei, nagynénje máig tartja vele a kapcsolatot.

M. Zoltán hiába kapott jogerősen tényleges életfogytiglant 2015-ben, nem adta fel a re­ményt. A Bors információi szerint perújításon töri a fejét, aminek a beadása hamarosan megtörténhet. Ahogy nemrég megírtuk, a Szita Bence megöléséért szintén tényleges életfogytiglant kapott Kertész József is ugyanezzel próbálkozik.

Biztos forrásból azonban úgy értesültünk: M. Zoltánnak valóban megítélték a pénzt, amit a bent használandó számlája helyett az ügyvédje letéti számlájára kért. Ilyen esetekben az előre megbeszéltek szerint a jogász „leveszi” a saját részét, a maradékról pedig a fogvatartott rendelkezik.

FOGÓVAL TÉPTÉK KI RÉKA FOGAIT
M. Zoltán, a férfi volt élettársa, Sz.-né K. Adrienn és a nő jelenlegi férje, Sz. Zoltán hosszú hónapokon keresztül kínozta a 25 éves B. Rékát, akinek szállást adtak. A többi között láncra verték, cigarettacsikkeket nyomtak el a bőrén, fogóval kitépték a fogait, leszedték a körmeit, izomstimulálóval áramot vezettek a testébe. Kötéllel húzták fel gerendára úgy, hogy a lába nem érte a földet. Holttestét halála után egy évvel, 2011. október 6-án találták meg az udvaron elásva. A tortúrák a horrorház „úrnője”, a két férfit egy­aránt befolyása alatt tartó Adrienn féltékenysége miatt kezdődtek. A későbbi áldozat, Réka ugyanis elkövette azt a hibát, hogy beleszeretett M. Zoltánba, Adrienn gyermekének apjába. A rendőrség M. Zoltán és Adrienn közös lányának, a kegyetlenkedések idején még csak 11 éves Cintiának a levele alapján kezdett nyomozni.

(borsonline.hu)