31.2 C
Budapest
2020. augusztus 7., péntek
Elemi.hu
Tudomány

Megtalálhatták a Mars meghódításának titkát

A marsi mostoha körülmények kifejezetten megnehezítik a kolonizálást: a gravitáció nem kedvez a csontoknak és az izmoknak, alig van védelem az űrből érkező sugárzással szemben, a felszínen pedig rendkívüli hideg uralkodik.

Egy nemzetközi kutatócsapat szerint erre a problémára megoldást jelenthet egy rendkívül könnyű gél, a szilikagél, amiből olyan réteget lehetne kialakítani, mely nem csak kellő meleget adna, de a sugárzástól is megvédene. Egyébként ezt a gélt már napjainkban is használják, méghozzá a marsjárókban.

Robin Wordsworth, a tanulmány vezető szerzője, és csapata szimulált marsi környezetben tesztelték a gél hatékonyságát. A csapat arra volt kíváncsi, hogy mennyi UV-sugárzás jut át a gélpajzson, illetve hogy milyen hőmérséklet alakul ki mögötte.

A Földön a légkör az üvegházhatás segítségével tartja meg a meleget, az ózonréteggel pedig óv a sugárzás ellen. A kutatók célja egy ilyen rendszer létrehozása volt. A friss eredmények alapján egy vékony gélréteg – amely leginkább egy fagyott felhőre emlékeztet – hasonló védelmet nyújthat a Marson. Adataikat számítógépes modellezéssel is megerősítették.

A szakértők feltételezései szerint az anyaggal a marsi év jelentős részében biztosítható lenne a földi hőmérsékletet.

Miközben a Mars kolonizációjának útjában álló technikai akadályok szépen lassan elhárulnak, felmerülnek az etikai kérdések. Elképzelhető ugyanis, hogy a vörös bolygón ma is találhatóak olyan létformák, melyekre a földi élet megjelenése súlyos hatással lenne. Ennek ellenére a szilikagéllel kialakíthatnának kisebb telepeket, melyeken kívül a potenciális helyi élet zavartalanul fennmaradhatna.

A kutatócsapat következő célja az, hogy további szimulációkkal, illetve a marsiakhoz hasonló földi környezetekben is teszteljék a gél hatékonyságát.

(24.hu nyomán)

Kapcsolódó híreink

Soha nem volt olyan meleg a január, mint 2020-ban

Szabó Norbert

A világon elsőként kapott májőssejteket egy újszülött Japánban

Dunai Tibor

A Curiosity marsjáró az eddigi legmeredekebb emelkedőre kaptatott fel

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben