22.7 C
Budapest
2020. augusztus 10., hétfő
Elemi.hu
Környezetvédelem Külföld

Megnőtt az illegálisan kilőtt védett ragadozómadarak száma Nagy Britanniában

Megnőtt az illegálisan kilőtt védett ragadozómadarak száma Nagy Britanniában a kijárási korlátozások hat héttel ezelőtti bevezetése óta – közölte az RSPB brit madárvédelmi szervezet.

A szervezet szerint a madarak között vannak rétihéják, vándorsólymok, vöröskányák, ölyvek és egy macskabagoly is. A szakértők szerint az esetek előre megfontoltak voltak, döntő többségük lőterekhez vagy lőgyakorlatokra alkalmas területekhez köthető – írja a BBC.com.
Mark Thomas, az RSPB nyomozói csoportjának tagja szerint “vadnyugati” helyzet alakult ki a vidéki területeken; azokat, akik ragadozómadarakat akartak lőni, felbátorította a vadőrök és kirándulók hiánya.

Kiemelte, hogy az esetek számának hirtelen megemelkedése pontosan egybeesett a kijárási korlátozások meghirdetésével. Normál esetben az évnek ezen szakaszában 3-4 jelentés érkezik hetente arról, hogy védett madárfaj egyedét ölték meg, most viszont naponta érkezik jelentés 3-4 esetről az ország egész területéről.

“Több mint húszéves nyomozói munkám során soha nem tapasztaltam még ilyet. Fel kell függesztenünk minden jelenlegi nyomozást, hogy feldolgozzuk ezeket a jelentéseket. Ezek nem légpuskás fiatalok, itt vadállatok elleni, irányított bűncselekményekről van szó” – fejtette ki Thomas.

A nyomozók szerint az esetek tényleges száma valószínűleg jóval nagyobb a jelenleg ismertnél, de kevesebb ember jár az érintett területeken, akik jelenthetnék a történteket.

MTI

Kapcsolódó híreink

Afrikai menekült gyújtotta fel a nantes-i katedrálist

Szabó Norbert

A kétoldalúan elrendelt határnyitások véget vetnek a közös európai piacnak

Dunai Tibor

Dél-London: Muszlim hentes bántalmazott egy kínai nőt (videóval)

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben