9.2 C
Budapest
2020. március 29., vasárnap
Elemi.hu
Belföld Hírek Kiemelt

Megjelent az agresszív antifa mozgalom Magyarországon – és már támadt is

Mint ismert, a mai napon megemlékezést és emléktúrát tartottak és tartanak az 1945-ös budavári kitörés emlékére, utóbbi ezekben a percekben is tart, a város több pontján azonban antifasiszták és roma szervezetek tartottak “ellentüntetést”.

Karácsony Gergely vezérletével kerületi polgármesterek és egyéb balliberális ellenzékiek hallatták hangjukat, hogy igyekezzenek “egészben szemlélni” az akkori eseményeket, ahogy fogalmaztak.

Bár a rendőrség igyekezett hermetikusan elzárni a feleket, ez nem sikerült maradéktalanul.

Ugyanis antifasiszták népes csoportja mintegy 20-30 fő támadt egy-két megemlékezőre, akik vagy a rendezvényről távoztak éppen, vagy a túrára igyekeztek, ez egyelőre nem világos. Viszont a szélsőbaloldaliak jelentős létszámbeli fölényben voltak, ennek ellenére néhány ütésváltástól eltekintve sértetlenül tudták elhagyni a helyszínt az agresszív “ellentüntetők” által inzultált emberek.

De mint látható, Magyarországon is megjelent az agresszív antifa mozgalom – és már támadt is.

(fotó: 444.hu)

Kapcsolódó híreink

Újabb ukrán vendégmunkás késelt.

bojtilaszlo

Végül a „skálás-gyilkos” is megjavult ?

Dunai Tibor

Tájkép október 23-a után

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben