2020. május 31., vasárnap
Elemi.hu
Hírek Jeles napok Kiemelt Vélemény

Május kilencedike…

Európa történetében május kilencedike 1945 óta a béke napja, a második világháború európai befejezésének emléknapja. Május kilencedike az európai népek békéjének ünnepe, egyszersmind emléknap, figyelmeztető mementó, hogy többé ne fordulhasson elő olyan nagy háború ember és ember, nemzet és nemzet között, amely másodszor is államok totális pusztulását okozza, százmilliós emberáldozatottal.

Május kilencedike valójában gyásznap.

Közös gyászünnep, mert minden ország, és minden nép meghozta a maga áldozatát a huszadik század nagy világégései során. Nem túlzás azonban azt mondani, hogy hazánk azok közé tartozik, akik a legnagyobb áldozatot hozták. Az első világégés után, 1920-ban hazánknak területe és lakossága kétharmadát csatolták el a győztesek olyan diktátummal, amely ráadásul a többi között biztosan előrevetítette az újabb, még nagyobb háborút – Magyarország számára is. Magyarországot sok országhoz hasonlóan elkerülhetetlenül előjegyezték az újabb világháborús részvételre. Most nem Bécsben, hanem Párizsban.

…helyett június negyedike!

Trianon nemcsak a csonka létű hazának a kezdőpontja. Trianon a magyarság kisebbségi, elnyomott sorsának is a kezdete.

Trianon óta tudjuk mi az: magyarellenesség, Trianon óta tudjuk, mi az: magyargyűlölet. S nemcsak az elcsatolt területek kisebbségi létbe kényszerített, többségi magyar lakossága tudja ezt, hanem mi is itt a csonka országban, érezzük, látjuk, tapasztaljuk a magyarellenességet, a hungarofóbiát. Mind a mai napig. A magyarellenesség itt van, velünk él, határainkon innen és túl.

Mert hazánk és a magyarság egyedülállóan nagy áldozatot hozott. Trianon olyanná lett, mint egy sajátos magyar holokauszt, ami évtizedek óta, évszázada tart, csendben, alattomban. Csak éppen nem gázkamrákba hónapokig, hanem kisebbségbe, adósságba, szegénységbe, kollektív bűnös létbe, betegségbe terelik a magyarokat évtizedekig– napjainkig. Hiába volt az újabb háborús áldozat.

Hiába volt ’56 és a rendszerváltó akarat, hiába az új demokratikus játékszabályok: most is magyarellenesség és megaláztatás az osztályrésze azoknak, akiknek ezt szánták 1920-ban. Hogy is van ez? De hát nem túléltük immár végleg a háborúkat, totális rendszereket, diktátorokat? Úgy tűnik, még nem egészen.

A világháborúk áldozathozatala után, miközben nyugaton a május 9-ét évről évre megünneplők a maguk módján boldogulhattak, hazánkra fél évszázados idegen megszállás köszöntött: közel ötven éven keresztül dúlt, gyilkolt, rabolt Magyarországon az internacionalista kommunista eszme és annak szovjet, magyarellenes gyakorlata. E nemzetköziség soha nem tűrt nemzeti eszméket, s így hazánkban is lassan kommunistává lett, ami magyarnak született. A szocialista diktatúra évei alatt, míg Nyugat-Európa május 9-én az újra kivívott szabadságot és a háború lezárását ünnepelte, addig hazánkban (április 4-én) a megszálló szovjet hadsereget a rendszer felszabadítónak minősíttette és a társadalommal ünnepeltette. A kommunista állam és dolgozói évtizedeken át az elesett szovjet katonákat ünnepelték, s a magyar katonáknak és a rá emlékezőknek csak a fasiszta, reakciós szégyenbélyeg jutott. A magyar a szocializmus alatt egyszerűen rendszerellenes volt, csak „ismeretlen” katonasírt koszorúzhatott.

Hiú ábránd volt azt gondolni ezek után, hogy holmi társadalmi, rendszerváltó akarat leválthatja a kommunizmust.

1990-ben a kommunizmus hivatalosan leköszönt, de működtetői megmaradtak: mostanság ugyan nem a kommunizmus, hanem a liberalizmus nevében, de továbbra is nemzetközi hátszélben rombolják a magyart testében, lelkében.

Május kilencedike nem lett ünnepünk két generációval később se. De még most se.

Pedig 2020-ban a magyar társadalom már végképp értetlenül áll a meghosszabbodott posztkommunizmus, a Gyurcsány-éra visszatérő kijelentései előtt, amelyek szerint a magyarok antiszemiták, rasszisták, az országban pedig tombol a fasizmus, fenyeget a nácizmus veszélye. De valami rossz emlékkép feldereng: épp mintha az ötvenes években lennénk, Rákosit hallgatva. Csak nem a „fasiszta reakciós pribék” kifejezések használatosak, hanem a „szélsőjobboldali neonáci bűnöző”.  Gyurcsány és balliberális ellenzéki tömbje szerint ma kirívó rasszizmus, cigány- és zsidóellenesség van Magyarországon. Arcátlan és visszataszító módon nem átallják hétről-hétre azt bizonygatni, milyen primitív, fajgyűlölő nép is a magyar.

Azt a népet, amelyik befogadta a nagyszüleiket, most az unokák mocskolják. Miért is?

És ezek után: Mikor következhet el a mi május kilencedikénk?

Joó György – elemi.hu

Kapcsolódó híreink

Gyilkosság a XIII. kerületben

Irányi Dániel

Nagyszombat és a Húsvéti vigília

Joó György

Czeglédy Csaba inkább adócsaló, mint riporter

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben