Különösen veszélyes bűnözőt szabadított a társadalomra a Budapest Környéki Törvényszék bírája – DOKUMENTUMOKKAL

By on 2019.12.02. 0 306 Views

Szerkesztőségünk birtokába került az a zárt bírósági tárgyaláson készült végzés, amellyel kiengedték az előzetes letartóztatásból a tápiósági pedofilt.

A folytatólagosan, tizenkettedik életévét be nem töltött, felügyelet alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben november 21-én tartott tárgyaláson megszüntette a bíróság a 68 éves Szőke Sándor előzetes letartóztatását. A bíró elrendelte a vádlott házi őrizetét, amely alatt a rendőrségnek nyomkövető technikai eszközzel kell ellenőriznie a mozgását. A bíróság kimondta, hogy Szőke nem léphet kapcsolatba sem a sértett kiskorúakkal, sem azok hozzátartozóival. Ezt elég nehéz betartani úgy, hogy az egyik molesztált kislány a közvetlen szomszédja, így ő minden nap láthatja a pedofilt. A kislány legutóbb szinte sokkos állapotba került iskolába menet, amikor a Nagykátára induló buszon találkozott össze a szexuális ragadozóval, aki hetente egyszer, csütörtökönként kimenőt kapott a bíróságtól.

A döntés indoklásában a bíróság külön felhívja a figyelmet, hogy „a vádirat kiemelt, a társadalomra különösen veszélyes szexuális bűncselekményeket halmazatban ró a vádlott terhére”, ennek ellenére, Dr. Sz. Csaba bíró kiengedte Szőkét, mert – mint indoklásában fogalmaz – belgyógyászati betegségei miatt rendszeres gyógyszeres kezelésre szorul és egyébként is állandó lakhellyel és megfelelő havi jövedelemmel rendelkezik. Sőt, számíthat húga és közeli nőismerőse segítéségre is.

A bíró fontosnak tartja indoklásában, hogy megérkezett az új pszichológus szakértői vélemény, amely lényegesen eltér a vádlott javára a korábban beszerzettől. Azt azonban valamiért nem tartotta fontosnak leírni, hogy Szőke a szeptember végi tárgyaláson beismerte tettét, akkor szó szerint azt mondta: „Csak azt szeretném mondani, hogy egyébként tényleg belenyúltam némelyik lány bugyijába és simogattam alatta a bőrüket.”

Arról sem esik szó a jegyzőkönyvben, mennyire befolyásolta a bíróság döntését, hogy a pedofil rokonságában több rendőr is található. Információink szerint sógora és keresztlánya is rendőr.