5.8 C
Budapest
2020. március 31., kedd
Elemi.hu
Hírek Külföld

Koronavírus: meghalt a Diamond Princess két japán utasa

Meghalt a Diamond Princess brit üdülőhajó két japán, az új típusú koronavírussal megfertőződött utasa, Dél-Koreában több mint 50-nel nőtt a kórban szenvedők száma, és egy ember meghalt – közölték pénteken helyi kormányzati források.

Az üdülőhajó két utasa, egy 87 éves férfi és egy 84 éves nő azt követően halt meg, hogy kórházba szállították őket – számolt be az NHK japán közszolgálati televízió kormányforrásokat idézve. Ezzel háromra emelkedett a Kínából kiindult járványban elhunytak száma Japánban. A két utas egy nappal azután halt meg, hogy a kéthetes jokohamai karantén lejárta után hatóságok megkezdték az utasok elengedését.

Csütörtökön bejelentették azt is, hogy egy japán járványügyi szakértő eltávolította a világhálóról azokat a videókat, amelyben bírálta a Diamond Princessen tapasztalt állapotokat. Ivata Kentaro, a Kobe Egyetemi Kórház orvosprofesszora bocsánatot kért azért, mert angol és japán nyelvű, több százezres nézettségű videói zavart keltettek. Ivata maga is járt a hajón kedden, ahol azt tapasztalta, hogy nem volt elkülönített, a fertőzöttek számára létesített zóna, illetve a nem fertőzöttek számára fenntartott övezet. Az orvos kaotikusnak nevezte a helyzetet. A videók megjelenését követően Kató Kaconobu japán egészségügyi miniszter és Szuga Josihide, a kormány főtitkára és szóvivője elutasította a professzor kritikáját. Kiderült az is, hogy Ivatát ugyan felengedték a hajóra, de aztán elküldték, mert nem azt tette, ami a feladata lett volna.

Dél-Koreában bejelentették, hogy jelentősen megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma, és elérte a 104-et. A hatóságok beszámoltak arról is, hogy a betegségbe belehalt egy ember, ő a vírus első dél-koreai halálos áldozata.

(MTI, Fotó: EPA/Franck Rovichon)

Kapcsolódó híreink

Mi Hazánk: Az Orbán-kormány politikája kevés

Szabó Norbert

Pécs Pride-Május 16

Dunai Tibor

Fekete nő lesz az új 007-es ügynök.

bojtilaszlo

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben