22.7 C
Budapest
2020. június 1., hétfő
Elemi.hu
Bűnügy

Koronavírus-gyanús emberek szállítására induló mentősöket dobált üveggel egy idióta

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2020. március 18-án érkezett bejelentés az Országos Mentőszolgálat munkatársától, hogy a kora esti órákban egy férfi ordítozott az egyik fertőtlenítő állomás előtt és szidalmazta a dolgozókat.

Ezt követően a mentősök, akiknek az egységét a koronavírus-gyanús emberek szállítására szerveztek, éppen indultak volna az állomásról, amikor a kiabáló férfi hozzávágott a mentőhöz egy üveget, majd elmenekült.

A budapesti rendőrök a széleskörű adatgyűjtések és kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a 28 éves budapesti M. Miklóst, akit március 27-én a lakásán elfogtak.

A férfit a BRFK Nyomozó Főosztály nyomozói garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. M. Miklós kihallgatásakor beismerő vallomást tett.

Kapcsolódó híreink

Mára is jutott egy gyilkosság, ezúttal Zalaegerszegen

Kiss Albert

Begyógyszerezte a nénit, majd kifosztotta

Szabó Norbert

Magyarországon bujkált a lengyel drogmaffia női vezetője

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben