14.1 C
Budapest
2020. július 13., hétfő
Elemi.hu
Belföld Kiemelt

Koltay Gábor: Ami Trianon után a magyarsággal történt, az kimeríti a genocídium fogalmát

Ami Trianon után, az elmúlt száz esztendőben történt a magyarsággal, azt fel kell tárni, mint az örmény népirtást, vagy a holokausztot, a Gulágot – mondta portálunknak adott interjújában Koltay Gábor, filmrendező. A békediktátum körülményeit és következményeit több dokumnetumfilmben is bemutató, több díjjal is elismert rendező Trianon élő valósága mellett arról is beszélt, hogy a Versailles-i békerendszer nélkül Adolf Hitlert soha nem választják meg kancellárnak, nincs holokauszt, mi nem kerülünk 1945-ben szovjet befolyási övezetbe.

– Rendezőként több ízben is foglalkozott Trianonnal, legújabb, Hétköznapi Trianon című dokumentumfilmjét a diktátum 100. évfordulóján vetíti a köztévé. Miért fontos Trianonnal foglalkozni, és milyen céllal vágott bele többször is a diktátum hátterének feldolgozásába, bemutatásába?

– Az én történelmi érdeklődésem régi keletű, legalább 1983-ig visszanyúlik, amikor az István, a királyt a Városligetben bemutattunk, és tapasztaltuk azt az elképesztő méretű, és mélységű érdeklődést a magyar történelem őszinte feltárása iránt. Kissé távolabbról nézve, 1945 után hosszú évtizedekig a magyar történelmet nem tanították, vagy egészen fals megközelítésben, hazug módon tálalták, a Versailles-i békerendszerről, a nekünk oly fájó Trianonról pedig szót sem lehetett ejteni. Az én édesanyám a két világháború közötti Magyarországról sokat beszélt, de ilyenkor mindig félve lehalkította a hangját, és azt mondta: ha itthonról elmész, erről egy szót se beszélj senkinek, mert apád elveszítheti az állását. Ilyen félelmek, hallgatások, és hazugságok közepette nőttek fel generációk. Ez nincs rendjén, én ezért fordultam azokhoz a jeles és fontos történelmi eseményekhez, amelyek alapvetően meghatározták az életünket. Trianon ezen belül kiváltképp fontos. 2004-ben csináltam az első Trianon-filmet, egy 14 részes sorozatot, részben azért, mert keveset tudunk róla, de azt is szerettem volna bizonyítani, hogy itt nem egy távoli, 100 évvel ezelőtti történelmi eseményről van szó. Trianon egy nagyon is élő valóság. Itt van napjainkban a környező országokban fellelhető konfliktusokon keresztül, aminek az eredője mind Trianon. De még tovább megyek:

a Versailles-i békerendszer nélkül, amely Németország számára ugyanolyan mélységesen és túlzottan megalázó volt, mint számunkra, Adolf Hitlert soha nem választják meg kancellárnak. És ha ez nem következik be, nincs második világháború, vagy a lefolyása biztos nem ilyen. Nincs holokauszt, mi nem kerülünk 1945-ben szovjet befolyási övezetbe, és nem maradunk el 50-60 évvel a fejlődésben, hanem Ausztria életszínvonalán élnénk.

Tehát az egész európai történelem átalakult a Versailles-i békerendszer után, aminek a számunkra legfájóbb része Trianon. Engem az vezetett elsősorban, hogy ha meg akarom érteni a világot, amiben élek, és jelen helyzetemet, igenis fontosak a történelmi ismeretek. Hogy mi vezetett ide, miért kerültünk abba a nyomorult német ölelésbe a revizionista politika következtében, és kerültünk bele a második világháborúba.

– Hol tartunk a sorstragédia feldolgozásában?

– Nem siránkoznunk és bánkódnunk kell. Nyilván érzelmileg ez egy fájdalmas emlékezés, de a történelem kerekét nem lehet visszafordítani, azon kell dolgoznunk, hogyan lehet úgy összekapaszkodnunk, hogy használjuk azokat a lehetőségeket, amelyek harminc éve léteznek Európában, és amelyek a trianoni problematikát nem tudták megoldani mindeddig. Magyarország e tekintetben példamutatóan sokat tesz. A 100. évforduló nagyon alkalmas arra, hogy ezekről őszintén beszélni tudjunk.

– Az autonómia megoldást jelentene?

– Az a többségi társadalom, amelynek a lelkiismerete rendben van, az a kisebbségnek minden jogot megad, és azt szeretné, ha a lehető legjobban érezné magát. Aki ott él, nem akarja a szülőföldjét elhagyni, oda adózik, azt a világot gazdagítja. Ha nekem, mint többségi tárdalomnak a lelkem nincs rendben, akkor én félek a kisebbségiektől. Rettegek, és bizalmatlan vagyok.

Ha azok az országok, amelyek Trianonban részesedtek Magyarország területéből, belenéznek a tükörbe mélyen és őszintén, akkor világos, hogy a lelkiismeretük háborog.

Pedig az önrendelkezés, az autonómia egy bevált európai modell. Miért kell attól félni, hogy Székelyföldön, vagy a Felvidéken autonómia legyen? Akik ott élnek, ott szeretnék megélni a magyarságukat, szeretnék, ha nem kellene rettegni és félni attól, hogy ha magyar iskolába járnak, nem kapnak meg bizonyos munkát, ezáltal pedig diszkrimináció áldozatává vállnak. 30 évvel vagyunk az európai egyesülés után, és összerándul a többségi társadalom gyomra, ha ezek a kérdések felmerülnek. Bevallom, 30 éve magam is naiv voltam, mert hittem annak a szlogennek, miszerint ha a határok átjárhatók lesznek, akkor ez a kérdés önmagától meg fog oldódni. Persze nagy dolog, hogy nem szedik szét az ember autóját Komáromnál, és nem kell cigarettával lekenyerezni a román határőröket, a bódék is eltűntek, de a dolog nem oldódott meg.

A valóság az, hogy az Úz-völgyi temetőben a románok doronggal verik a magyarokat, a felvidékiek pedig nem vehetik fel a magyar állampolgárságot, mert nyomban elveszítik a szlovákot. Mindez 30 évvel a rendszerváltozás után.

– Mi a megoldás?

– Nem szabad szőnyeg alá söpörni ezeket a kérdéseket, beszélni kell erről, és ezt az iszonyatos bizalmatlanságot oldani kellene. Nagy dolog, hogy 2010-ben a trianoni emléknapot a Nemzeti Összetartozás napjává tette a magyar Országgyűlés, így hivatalosan is lehetőség van arra, hogy Trianonról az iskolákban, vagy máshol beszéljenek, mert van is mit beszélni róla. De még többet kellene tenni, és nagyon nagy felelőssége van az Európai Uniónak abban, hogy ezeket a kérdéseket nem tűzi napirendre.

– Mi félnivalója van az uniónak?

– Autonómia szempontjából a miénk nem egyedi eset. Ha Magyarország határain kívülre tekintünk, ott van például a katalán probléma is, de több ezren küzdenek az unióban az önrendelkezés problematikájával. De én azt hiszem, hogy soha nem lesz lelki béke, nyugalom itt a Kárpát-medencében, ha nem jutunk nyugvópontra. Ez egy keservesen hosszú folyamat, és évtizedek kimaradtak ennek rendezésében. A szocializmus évtizedei alatt nem lehetett erről beszélni, mások azt mondták, hogy az internacionalizmus jegyében majd egyszer mindannyian összeolvadunk, és ez a kérdés lekerül a napirendről. Mindenesetre nekünk, magyaroknak ebben élen kellene járnunk. Semmit nem tudunk például arról a bámulatos gazdasági, kulturális, társadalmi fejlődésről, amely 1920 után 15 esztendő alatt Magyarországon végbement. Akkor ez a szakadékba taszított ország fel tudott emelkedni, és a közepesen fejlett európai országok élvonalába tudott kerülni. Az eleink megrázták magukat, és a számunkra felfoghatatlan iszonyatos dráma ellenére azt mondták, elkezdünk egy építkezést, és bámulatos fejlődésen ment keresztül az ország. Ezt persze soha nem szabad összekeverni azzal, amikor a német nemzetiszocializmus az országhatáron megjelent.

Pontosan azért kell ismernünk az 1920 utáni időszak bámulatos fejlődését, mert az a bizonyos Klebelsberg, vagy Hóman Bálint -féle kulturális fejlődés azt a célt szolgálta, hogy legyen erős és összetartó, legalább a nemzeti sorskérdésekben egyetértő magyar nemzet, amely erősödjön meg.

És ha ez sikerül, akkor ezt a 15 milliónak mondott magyarságot össze lehet tartani ilyen történelmi traumák ellenére, és meg lehet mutatni, hogy nem tűnünk el a történelem süllyesztőjében.

– Ez örömteli, de azok sem tűntek el, akik felelőssége elvitathatatlan Trianon esetében. A Károlyi Mihályok, Lukács Györgyök, később Rákosi Mátyások, Kádár Jánosok, és azok, akik ma a balliberális oldalról ássák alá Magyarország tekintélyét, és szisztematikusan hazánk ellen dolgoznak, nem ismerve a nemzeti minimumot.

– Ez egy dráma, mert igenis vannak nemzeti sorskérdések, amikben egyet kellene érteni.

Trianon után az úgynevezett megmondóemberek, függetlenül attól, hogy keresztény volt, vagy zsidó, hogy szocdem, vagy keresztény pártokkal szimpatizált, minden rendű és rangú különbözőségektől függetlenül nemzeti sorskérdésekben egyetértettek.

Magyarországot újjá akarták építeni. Amikor 1947-ben, Párizsban a második világégés után Trianont még gyalázatosabb módon a nyakunkba sózták, akkor elindult egy nem 133 napon át tartó, hanem több évtizedes gondolkodásmód, amely egy egészen más fajta berendezkedésben látta a magyarság jövőjét. Ennek eredménye az, hogy ma, hosszú évtizedek után nincs az a nemzeti sorskérdés, amiben egyet tudna a magyarság érteni. Wass Albert, aki annyi gyalázatot kapott honfitársainktól, találóan mondta, hogy néppé gyúrták a nemzetet. Megszűntek azok az összetartó kapcsok, amelyekben egy nemzet legalább a nagy kérdésekben egyetért.

– A mai balliberális ellenzék nem csak itthon ekézi a nemzetet, de az Európai Unióban is előszeretettel lépnek fel hazánkkal szemben.

– Az Európai Unióba Magyarország is önként és dalolva lépett be, és az unió most olyan egyesült államokat akar, ahol a nemzeti karakter eltűnik. És ezt iszonyú erővel próbálják elérni. Pedig minden népnek és nemzetnek meg kell tartania a sajátos lelkületét, és egy ilyesfajta szövetséggel kell gazdagítani a nagy egészet. Sokan idézik Antall József szavait, miszerint „Tetszettek volna forradalmat csinálni”. Én azok közé tartozom, akik azt mondják, jó, hogy a rendszerváltás békés úton valósult meg, csak ennek az a következménye, hogy ezekkel az anomáliákkal és ellentmondásokkal évtizedek óta együtt élünk, és nagyon lassú folyamat a tisztulás. Gondoljunk csak 2004. december 5-i népszavazásra, és 2010-re, amikor a trianoni évforduló a Nemzeti Összetartozás Napja lett.

Feladatunk, hogy a magyarságot összetartsuk, hogy ne fogyjunk el országhatáron kívül, mert az asszimiláció folytatódik.

De ne fogyjunk el határon belül se! Mert ez is egy nemzeti sorskérdés. Ha elöregszik a társadalom, nehéz megvalósítani mindazt, amiért eleink oly sokat tettek, és életünket is áldozták.

– Segítheti a tisztulást, adhat legalább erkölcsi elégtételt, ha a Mi Hazánk javaslatára a parlament hatályon kívül helyezi az 1921. évi XXXIII. törvényt?

– Én abban vagyok biztos, hogy annak a művelt nyugatnak, amelynek a társadalmi politikai fejlődéséhez hosszú évszázadokon keresztül Magyarország sokszor védőbástyaként, életét áldozva hozzájárult, egyszer illene Trianonért bocsánatot kérnie.

Tudom, hogy jelen pillanatban ez naiv felvetésnek tűnik, de ha még ebben a döntésben is részt vett politikusok a két világháború között is hajlandóak voltak olyanokat mondani, hogy Trianon nem csak igazságtalan, de minden szempontból egy súlyosan elhibázott döntés volt, és ha ezt tágabb értelemben vesszük, akkor ez hozzájárult a második világégés kialakulásához, akkor az európai egyesülés időszakában a nyugatnak Magyarországtól bocsánatot kellene kérnie.

Ettől nagyon messze vagyunk, mert a nyugati társadalom Trianonról semmit nem tud. Ma már nincs Csehszlovákia, nincs Jugoszlávia, nincs Szovjetunió. Ugyanakkor én azt mondom, nem a határok átrajzolása a dolgok nyitja, hanem biztosítani kellene az ott élő magyarságnak a teljes jogi felvértezettségét, és a félelem és bizalmatlanság nélküli boldogulását.

– Ez elég nehéz, amikor Romániában a mai napig erős a magyarellenesség, gondoljunk csak a román elnök minapi nyilatkozatára, vagy Trianon ünneppé nyilvánítására.

– Ez a rossz lelkiismeretből fakad. És emiatt mindenbe belekötnek. Átéltem ezt, amikor Raffay Ernővel kitiltottak minket Romániából a Trianon filmem vetítése okán. Ez 2004 decemberében volt, aztán 2005-ben mégis levetítették, mert az EU-csatlakozás előtt állt még Románia, és kapcsoltak, hogy ez kellemetlen dolog a számukra. Gyorsan leadták a filmet, minket Raffayval visszahívtak, fizették a repülőjegyet is, élő műsorban is részt vettünk. De csak azért, mert akkor fontos volt a románoknak azt bizonyítani, hogy ez véletlen túlkapás volt. De nem erről van szó. Realistának, okosnak kell lenni, és szívósnak. A történelmet nekik is meg kell ismerni, hiszen ott ugyanolyan agymosott generációk nőttek fel.

– Ilyen egyszerű volna az elszenvedett sérelmek, elvett emberéletek felett átlépni?

– Ami a magyarsággal történt a határokon túl, és különösen Erdélyben, az kimeríti a genocídium fogalmát. Ezen nem lehet csak úgy túllépni.

Ami itt az elmúlt száz esztendőben történt a magyarsággal, azt fel kell tárni, mint az örmény népirtást, vagy a holokausztot, a Gulágot.

Az egyik legfontosabb magyar film a hatvanas években a Hideg napok című volt, ami a délvidéki, háromezer áldozatot követelő, gyalázatos magyar vérengzésről szólt. Magyarország szembenézett ezzel, és bűnbánatot gyakorolt. De a negyvenezer magyar 1944 decembere és 1945 januárja közti kivégzéséről nem készült film. Se magyar, se szerb. Azok a sírok nincsenek feltárva, azokat a kereszteket ugyanúgy meggyalázzák. Ezekről a dolgokról őszintén kell beszélni, de ezzel párhuzamosan nekünk mégis csak a reményt kell sugallni, hogy lesz ez még másként is.

 

Kapcsolódó híreink

Átállt a tálibokhoz Afganisztánban egy volt rendőrfőnök

Dunai Tibor

Magyar Nemzet: Májustól jöhet az enyhítés

Szabó Norbert

Soha nem bánta meg a sorozatgyilkosságot, most közénk engednék kártérítéssel

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben