23.2 C
Budapest
2020. július 13., hétfő
Elemi.hu
Belföld Hírek

Karácsony Gergelynek bojkottálnia kell az Indexet és a Blikk.hu-t is

Novák előd, a Mi Hazánk alelnöke ma délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Főpolgármesteri Hivatal előtt. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a főpolgármesternek nemrégiben meghirdetett, Hír TV-re vonatkozó bojkottja indokolja, hogy az ugyanolyan közvetítéssel élő Index hírportált, valamint a Blikk.hu-t is bojkottálnia kell.

Mint ismeretes, a Kitörés Emléktúra megemlékező résztvevőit fizikai támadás érte a hétvégén. Erről nemcsak a Hír Tv számolt be tárgyilagosan, hanem az Index, valamint a Blikk.hu videója is. Novák előd ezért a Mi Hazánk Mozgalom nevében következetességre szólította fel a főpolgármestert, vagyis éljen az említett médiumokkal szemben is bojkottal.

A politikus hozzátette:

Magyarországon nincsenek antifasiszták, mert fasiszták sincsenek. Van viszont szélsőséges, gyűlölködő, kommunista uszítás, Magyarországon ugyanis a magyar embereket és a magyar kultúrát támadják. A csepeli Wass Albert szobor, vagy a Nyugati téri kettőskereszt sorozatos rongálása is ezt jelzi – tette hozzá.

A Kitörés napi emléktúra kapcsán Novák elmondta, hogy három felvidéki fiatalt, köztük egy 21 éves lányt megtámadtak, fizikailag bántalmaztak: az áldozatok egyszerű túraruhában, jelképektől mentes öltözékben voltak. Szomorúnak minősítette, hogy miközben hazánk egyik legnagyobb tömegsport,- és megemlékező eseménye idén rekordszámú, 3100 résztvevőt vonzott, a hazafiasság és önfeláldozás emlékének méltón áldozó túrázok, ilyen szégyenteljes és szélsőséges támadásnak voltak kitéve.

A politikus kezdeményezni fogja, hogy február 11-e hazánkban a Becsület Napja legyen ezentúl.

elemi.hu

Kapcsolódó híreink

Közmunka vár a kocsikkal szexelő Gergőre

Szabó Norbert

Az idióta: 41 fokos lázzal még benézett egy népes esküvőre

Kiss Albert

A fehérorosz bajnokság nem állt le, rekordot dönt a nézettség

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben