21.1 C
Budapest
2020. augusztus 6., csütörtök
Elemi.hu
Kiemelt Külföld

Iszlám Állam: terrorcselekményeket akadályozott meg az orosz titkosszolgálat (Videó)

Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet merényletekre készülő csoportját számolták fel a hatóságok a dél-oroszországi Rosztov megyében – közölte hétfőn a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) társadalmi kapcsolatok osztálya.

A hatfős csoport vezetője az Azov járásban végrehajtott elfogási kísérlet közben ellenállást tanúsított; egy Kalasnyikov gépkarabélyból tüzet nyitott, majd egy házi készítésű pokolgéppel felrobbantotta magát.

A terrorista sejt másik öt tagját őrizetbe vették. Mindannyian egy meg nem nevezett közép-ázsiai ország állampolgárai.

Az FSZB szerint a terroristák rendőrök, valamint egészségi és oktatási intézmények elleni támadásokra készültek. A házkutatások során a hatóságok gépfegyvereket lőszert, egy robbanószerkezetet és kábítószert foglaltak le.

Alekszandr Bortnyikov, a FSZB igazgatója júliusban közölte, hogy Oroszországban az elmúlt tíz év során csaknem 160, tavaly pedig 43 terrorcselekményt sikerült megakadályozni.

(MTI)

Kapcsolódó híreink

Háromszáznál is több határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

Szabó Norbert

Fokozatosan nyitnak a vidéki települések

Dunai Tibor

Boxerrel verte iskolatársát, büntetés helyett próbára bocsátották

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben