28.8 C
Budapest
2020. augusztus 13., csütörtök
Elemi.hu
Belföld Kiemelt

Ismét elutasították Beke István feltételes szabadlábra helyezési kérését

Miután a feketehalmi börtönbizottság június 25-én másodszor is javasolta Beke István feltételes szabadlábra helyezését, a terrorizmus vádjával elítélt kézdivásárhelyi fiatal ismét kérte a brassói bíróságon, hogy az ötéves büntetés letöltése előtt helyezzék szabadlábra feltételesen. A bíróság csütörtökön tárgyalta kérését, ám megalapozatlanként elutasította azt.

Mi több, a bírák úgy határoztak, hogy még fél évig nem is próbálkozhat Beke, legközelebb csak 2021. január elseje után kérheti ismét feltételes szabadlábra helyezését. Beke Istvánnak három nap áll a rendelkezésére megfellebbezni az alapfokú ítéletet a Brassó Megyei Törvényszéken.

Kulcsár Terza József parlamenti képviselő pénteken, az ítélet nyilvánosságra hozatala után beszélt Beke Istvánnal és az ugyanezen ügyben börtönbüntetését töltő Szőcs Zoltánnal. Szerinte brutális a román hatóságok döntése – igazságszolgáltatásról ebben a helyzetben nem lehet beszélni. Mentális, pszichikai terrornak vannak kitéve a fiatalok, így akarják megtörni őket, és ez a kegyetlen eljárás semmiben sem különbözik attól, amit a kommunizmus idején alkalmaztak a rendszert bírálókkal szemben – vélekedett, hozzátéve: elképesztő, hogy ide jutott egy állam, amely azt állítja magáról, hogy példaértékűen bánik a kisebbségekkel. (iochom, -ádi) – Háromszék.

(Szőcs Zoltán és Beke István – amikor még a csíkszeredai börtönben voltak. Bartos Lóránt archív felvétele)

Kapcsolódó híreink

Katolikusokat provokál a Comedy Central

Kiss Albert

Román alapítású vegyespárt színeiben indul Székelyudvarhely polgármestere

Irányi Dániel

Görög multi pályázik a Malév GH földi kiszolgáló helyére

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben