21 C
Budapest
2020. augusztus 9., vasárnap
Elemi.hu
Belföld Bűnügy

Igazi zseni: Egy cipővel akarta megvesztegetni a rab a gyulai fegyőrt

Jogerősen két év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a férfit, aki megpróbálta megvesztegetni a gyulai börtön egyik tisztjét, hogy így kerüljön másik fegyintézetbe.

A férfi 2017-ben a rablás miatt rá kiszabott hat és fél éves fegyházbüntetését töltötte Szegeden. Júniusban a gyulai börtönben tartózkodott pár napig, mivel beidézték egy ottani tárgyalásra. A férfi, akit korábban többször sújtottak fegyelmi büntetéssel és magas biztonsági kockázatba sorolták,, feljelentette az egyik felügyelőt.

Azt mondta, hogy bántotta őt.

Az ügyben vizsgálat indult. A gyulai börtön egyik tisztje hallgatta ki a vádlottat. Ekkor a férfi előadta, hogy szeretne visszakerülni a szegedi fegyintézetbe, és ha a kihallgató tisztje ebben segít, vesz neki egy márkás, 18 0000 forintba kerülő futócipőt, mert tudja, hogy szeret futni. A tiszt ezt nem fogadta el, a történteket jelentette a felettesének.

A most is rácsok mögött ülő, a bíróság elé szíj- és lábbilincsben kísért férfi arra hivatkozott, drog- és nyugtatófüggő volt. A gyógyszerek miatt nem emlékszik erre, de ha tett is ajánlatot a tisztnek, azt nem gondolta komolyan, és elnézést kér miatta.

A táblabíróság hivatali vesztegetésben mondta ki bűnösnek a vádlottat, mint többszörös visszaesőt. A most 27 éves férfi nem bocsátható feltételes szabadságra. Ezzel a döntésével helybenhagyta az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletét.

(MTI,fotó illusztráció BVOP)

Kapcsolódó híreink

Drogot árult élettársával és fiával

Kiss Albert

Tömegjelenetek: záhonyiak attól félnek, hogy az ukránok a városban ragadnak (videók)

Kiss Albert

A hagyatéki eljárás is változik a veszélyhelyzetben

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben