22 C
Budapest
2020. június 3., szerda
Elemi.hu
Belföld Hírek Kiemelt

Időseknek szóló tájékoztatót fog megjelentetni a kormány

Időseknek szóló kisfilmet jelentet meg a kormány a koronavírussal kapcsolatosan – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, az operatív törzs ülése utáni sajtótájékoztatón.
Dömötör Csaba elmondta, a televízióban lesznek láthatók ezek a kisfilmek, de hasonlító tájékoztatót fognak megjelentetni a rádiókban, a nyomtatott sajtóban és az interneten.

A tájékoztatóban felhívják az idősek figyelmét arra, hogy kerüljék a zárt tereket, lehetőleg a tömegközlekedést is, ne érintkezzenek lázas beteggel vagy olyan emberrel, aki fertőzött területről érkezett haza. 

“A családtagok is sokat segíthetnek az időseknek, segíthetnek többek között a rendszeresen szedett gyógyszerek beszerzésében és a bevásárlásban is. Ebben a helyzetben az ilyen típusú odafigyelés sokat érhet”

– mondta az államtitkár.

 

MTI

 

Kapcsolódó híreink

Az MSZP még mindig Gyurcsány kezére játszik?

Kemény János

A Real Madrid kiárusításra készü

Dunai Tibor

10 évre titkosította két DK-s polgármester a Czeglédyvel kötött szerződéseket

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben