18.8 C
Budapest
2020. június 7., vasárnap
Elemi.hu
Vélemény

Idegőrlő pokol, avagy vizit a békéscsabai kórházban

A békéscsabai kórháznál keringünk, parkolót persze nem találunk, mint ahogy általában soha. Nem számít, hogy reggel fél 9-re, vagy délután 4-re érkezik az ember. Kicsit messzebb kell hát letenni az autót, párom egy régi balesete miatt nehezen jár, nagyon fáj a lába, így ez a kis távolság is jóval többnek tűnik számára. Itt már természetesen az ingyenes parkolás sem érvényes, hiszen nem a kórház területe. Ha a beteg nem tud ott megállni, akkor neki nem jár az ingyen parkolás. Nem baj – gondoltam magamban a parkolóautomatánál megállva –, időpontra jöttünk, azt az egy órát, amíg bent vagyunk, kibírom.

Mert hogy a gégészetre előzetes időpontkérés szükséges, így hát – azt hinné az ember – ez valamiféle gyors sorra kerülést is eredményez. Jó másfél-két évvel ezelőtt még nem kellett időpontot kérni, csak bement az ember az adott osztályra, leült a váróban, míg a végtelennek tűnő sor lassacskán elfogyott, aztán bemehetett az orvoshoz. Ez volt a régi rendszer. Azóta minden megújult, minden „modernebb” lett. Időpontkérős, sorszámos rendszer van már érvényben. Nem is akármilyen! Ami gyorsabbá tette az önkormányzati ügyintézést, ami átláthatóvá tette az egyszerű ember számára is a posta körforgását, az tette idegőrlő pokollá a békéscsabai kórház működését.

Mit szeret mindenki a kórházban, ha nem a betegekkel túlzsúfolt várókat? Ezzel az új rendszerrel még a korábbinál is jobban sikerült visszaadni a tipikus „kórházi élményt”. Párommal beléptünk az új építésű rész bejáratán, átverekedtük magunkat türelmetlen, morgó emberek hadán. Egészen a portáig jutottunk, ahol már feltartóztattak minket. Hiába győzködtem én az ott dolgozó, jól láthatóan túlterhelt és elcsigázott hölgyet, nekünk időpontunk van. Ő fáradtan csak annyit felelt: itt sokaknak van időpontja, mégis mindenkinek sorszámot kell kérnie, majd várnia, míg szólítják. Bizony. Az új rendszer nem hogy nem véd meg az örökös várakozástól, e helyett még inkább meghosszabbítja azt. És a korábbi sem elírás. Valóban mindegy egyes betegnek – nem számít kihez, melyik osztályra érkezett – a portán kell sorszámot kérnie, és várakoznia.

Hogy miért nem sikerült egy már működő rendszert (postán, bankban stb.) lemásolni, és átültetni a gyakorlatba, nem tudom. Mint laikus, egyszerű embernek, engedjék meg nekem, hogy ne is érdekeljen. Párom lába egy hangyányival se fog kevésbé fájni az órákig tartó ácsorgásban, még ha tudja is az okát. Ülőhely természetesen már vagy reggel 6 óta nincsen.

A túltelítettség „kimaxolásáért” egyébként az illetékesek mindent meg is tettek, hiszen a „várót” a büfé mellett alakították ki, így aztán ha bármelyik orvos, ápolónő, vagy bent lakó beteg szeretne vásárolni magának valamit, esetleg reggelizni, nekik is mind itt kell torlódniuk.

Az idő elütése végett beszélgetésbe elegyedtem a mellettem álló hölggyel, akinek a férje legalább annyira sápadt volt, mint bosszús. A nő elárulta, múlt hónapban is ugyanez ment, és a következő hónapba is ugyanez lesz. „Az ember, ha kórházba jön, számoljon vele, oda az egész napja.” A férje is kapott időpontot. Sokra nem ment vele.

Végre a kijelző a mi sorszámunkat mutatta, így az adott ablakhoz mentünk. Itt kérdezték meg először, tulajdonképpen kik is vagyunk és miért jöttünk ide. Megtörtént az adatfelvétel. Innen irányítottak át a gégészetre, ami szerencsére a földszinten található, hiszen a lift éppen nem működött.

Ekkor még naivan azt gondoltam, végre túl vagyunk a várakozáson, és haladhatunk. Aztán megláttam a portán már untig bámult táblát, rajta a felvillanó számokkal és tudatosult bennem: a korábbi várakozásunk arra szolgált, hogy most a gégészet előtt várakozhassunk. Még csak új sorszámot se kellett húznunk, ugyanazzal a kis cetlivel a kezünkben állhattunk, immár valamivel kevesebb ember mögött. Praktikus. Innen is szeretném üdvözletemet küldeni a rendszer kiagyalójának. (Legalább minden aprómtól megszabadultam, míg óránként kirohangáltam újabb parkolójegyet váltani.)

Egy hét múlva mentünk az eredményekért, akkor közölték, elképzelésük sincs, miért van feldagadva a párom arca, így vár még ránk egy CT vizsgálat is, másfél hónap múlva, és ez még korai időpontnak számít. A kiégés jeleit mutató nővér legalább előre figyelmeztetett, spatulát vigyünk magunkkal, mert a kórháznak nincs, anélkül pedig vizsgálat se lesz. Kíváncsi vagyok, megismer-e majd, ha legközelebb megyünk. Biztosan bent lesz ő is, hisz alig van személyzet, így majdhogynem 24 óráznak még az ápolók is, éhbérért természetesen.

Hogy a fizetésemből TB néven elrabolt három százalék hova megy, azt meg már meg se merem kérdezni…

 

 

 

 

 

Kapcsolódó híreink

Tóta W. megint nem adhatott mást, mint ami lényege

Kemény János

Az „anti-Greta” jelenségről és az infantilizmus uralmáról

Szabó Norbert

„Elkerülhetetlen az online jelenlét” – beszélgetés Murányi Pállal

Joó György

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben