17.7 C
Budapest
2020. június 5., péntek
Elemi.hu
Belföld Bűnügy Kiemelt

Halálra késelt egy 25 éves férfit tegnap éjjel egy három fős társaság Budapesten

Egy háromfős társaság egyik tagja szúrt meg egy 25 éves férfit a 28-as villamoson.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. április 3-án 21 óra 4 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a VIII. kerületi Orczy téren, a 28-as villamoson megszúrtak egy fiatal férfit. A 25 éves férfi életét a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni, sérüléseibe belehalt.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 25 éves férfi a barátjával utazott a 28-as villamoson, és egy háromfős csoport keveredett szóváltásba velük. A vita hevében a háromfős társaság egyik tagja megszúrta a 25 éves férfit, majd a helyszínről elmenekültek.

A rendőrök azonnal megkezdték a feltételezett elkövetők felkutatását és a bejelentéstől számított 23 percen belül elfogták a 38 éves D. Károlyt és a 25 éves L. Annát, majd a közelben található MÁV telepen a 43 éves L. Jánost is, akik összefüggésbe hozhatók az emberöléssel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást, és megkezdte az elfogott személyek kihallgatását és elszámoltatását.

POLICE.hu

Kapcsolódó híreink

Gerendára akasztotta fel a kiskutyáját, majd árnyékszékbe dobta

Szabó Norbert

Saját ügyfelét verte át és zsarolta meg egy budapesti ügyvéd

Kiss Albert

Tisztújító kongresszust tartott a Mi Hazánk Ifjai

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben