27.4 C
Budapest
2020. augusztus 11., kedd
Elemi.hu
Belföld Bűnügy Hírek Kiemelt

Gyakorlatilag kivégezték a két srácot a Deák téren, akik egymást védték

Intézetben élt az a 18 éves fiú, aki bandában támadt egy gyanútlanul szórakozó társaságra a Deák téren, írja a Blikk. A 18 éves Krisztián csütörtök éjszaka ünnepelte a születésnapját, ahogy egyik áldozata, a 16 éves László is. A két társaság az utcán futott össze, majd egy rövid vita után Krisztián a tömegverekedésben előkapta a bicskáját, amivel összevissza kaszabolta áldozatait. Társai közben brutális kegyetlenséggel ütötték-verték a földön fekvő fiúkat, fejbe és hasba rugdosták őket, három lány próbálta leállítani a támadókat, de hiába. A meggyilkolt fiatalok egymást védhették, egyikük testvére még láthatta a bátyja haláltusáját a Bors szerint.

A gyilkossá vált fiatal fiút, aki egy autó alá dobta a kést, tíz perccel a kettős gyilkosság után elkapták a rendőrök:a késelést és a menekülést is végig vették a kamerák.Tízen vettek részt a tömegverekedésben. Az áldozatok és az elkövető társaságai nem ismerték egymást. Három lányt is elszámoltattak a rendőrök, kiderült, hogy ők megpróbálták szétválasztani a verekedőket. A tömegverekedés összes résztvevőjének volt már dolga a hatósággal.Kilenc embert előállítottak, a nyomozók kockáról kockára elemzik a kamerafelvételeket, hogy tisztázzák, kinek mi volt a szerepe a tragédiában.

Nemrég halt meg az édesanyja az egyik áldozatnak

A születésnapos László édesapja már régebben meghalt, súlyos betegségben meghalt édesanyjától két hete vettek végső búcsút. Laci azóta a húgával együtt a nagymamánál lakott, a kutyájával.Amikor a nyomozók közölték Babi nénivel a tragikus hírt, rosszul lett, az unokája pedig elájult– mondta a Blikknek László nagymamájának szomszédja. – A kislány imádta a bátyját, két napja még együtt pingpongoztak. Amíg az egyik rendőr elszaladt nyugtatóért, társa vigasztalni próbálta a nagymamát. Babi néni azóta is minden percben sír… – írja a lap.

– Gergő most érettségizett, nagyon készült az önálló életre. Imádta a focit, az Újpest volt a mindene. Nem volt mintagyerek, garázdaság miatt többször felelősségre vonták már. De a késtől irtózott, soha nem hordott magánál. A tragédia előtt legjobb barátja, Laci születésnapját ünnepelték. Vele volt a testvére is, ő szerencsére megúszta. Nem tudom, a család hogyan heveri ki ezt a tragédiát – ezt a másik, 21 éves áldozat ismerőse mondta a Blikknek.

Látta, ahogy meghal a testvére

– Nem tudom elképzelni, hogyan történhetett. Ha kellett, Gergő ököllel megvédte magát és a barátait, nem volt gyáva fiú, de fegyvert sosem használt volna, nem hordott kést, ahogyan Laci sem.Nem tartjuk kizártnak, hogy Laci és Gergő azért kapták a halálos sebet, mert az a gyilkos gazember egyikükre rátámadt, a másik pedig a barátja védelmére sietett.Ilyenek voltak: mindig kitartottak egymás mellett – ezt már a Borsnak mondták a barátok. Gergő egyik rokona elmondta a lapnak:a fiú az egyik testvérével érkezett a tragikus szülinapra, így ő is láthatta bátyja haláltusáját.

– Reméljük, hogy örökre rácsok mögött marad a gyilkos. Gergő nagyon jó gyerek volt, imádta a testvéreit. Imádta a focit, nagy szurkoló volt, nemrég érettségizett le, szerette a csinos barátnőjét, előtte állt az élet – mesélték róla az ismerősök.

(Forrás: origo)

(Fotó: police.hu/ facebook)

Kapcsolódó híreink

„Lassan mondom, hogy Bukarestben is megértsék: lesz Székelyföldnek autonómiája!”

Kemény János

Elfogták a maszkos rablót: kétszer ment vissza fegyverrel ugyanabba a lakásba

Szabó Norbert

Csongrádon tárgyalják a balotaszállási nő ügyét, aki autójával vontatta kutyáját

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben