28.5 C
Budapest
2020. július 2., csütörtök
Elemi.hu
Kiemelt Külföld

Fülöp Erik: nem ehetnek több kutyát Kínában

Betiltják Kínában a kutyahús fogyasztását, miután elfogadták azt az irányelvet, miszerint a kutyákat haszonállatok helyett immáron társállatokként sorolják be. A kínai Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a kutyákkal kapcsolatos hagyományos szokások megváltoztatására szólította fel a lakosságot, hangsúlyozva, hogy ők társ-, mentő- és szolgálati állatok. – írja a dailymail

Kína mindezt alig egy hónappal a Yulin-i kutyahús-fesztivál előtt lépte meg, ahol kutyák ezreit bántalmazzák kegyetlenül, hogy aztán megegyék őket.

Megkeresésünkre a hazai állatvédelmet támogató, országgyűlési képviselő dr. Fülöp Eriket az alábbiakat nyilatkoza:

Magyarországon egyedüli politikusként hívtam fel a figyelmet arra, hogy haladéktalanul be kell tiltani a nedves piacokat, a vadállatok kereskedelmét, valamint a kutya- és macskahús fogyasztását Ázsiában. Az Országgyűlésben elmondott felszólalásomban a kormányt szólítottam fel, hogy nemzetközi kapcsolataik révén gyakoroljanak nyomást Kínára és egy nemzetközi egyezmény szüntesse be a vadállatok mellett, a kutya és a macskahús fogyasztását.

 

Nemrég döntés született a nedves piacok bezárásáról, a mostani irányelv elfogadása pedig újabb lépés a hagyománynak álcázott brutalitás felszámolására. Bízom abban, hogy Kína után a többi ázsiai ország is hasonlóan cselekszik majd.

Forrás: dailymail.co.uk

Kapcsolódó híreink

Törökország bekeményít a görög határnál

Irányi Dániel

Mészárlást rendeztek Nigériában

Kiss Albert

A Momentum román testvérpártja véletlenül szigoríttatta a drogtörvényt

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben