13.7 C
Budapest
2020. június 3., szerda
Elemi.hu
Hírek Külföld

Finnországban a csoportos nemi erőszak elkövetőinek 93%-a muszlim

Az áldozatoknak viszont 98%-a finn lány.

Egy 2018-as tanulmány szerint, melyet a finn rendőr akadémia egy kutatója publikált, a 2016 óta elkövetett csoportos nemi erőszakok 93%-át iszlám bevándorlók követték el. Fontos hozzátenni, hogy mindössze a lakosság 2,8%-át teszik ki a muszlim vallásúak,

tehát ha az összes nemi erőszakot nézzük, egy mohamedán férfi nagyjából húszszor valószínűbb, hogy nemi erőszakot fog elkövetni, mint egy keresztény.

Az arány természetesen fordított, hogyha a megerőszakoltakat nézzük: a lányok 98%-a őslakos finn, lapp vagy svéd.

Finnországban – melyet eddig érintetlenül hagyott a migráció -, a multikulturalizmus egyre több problémája üti fel a fejét. 2011 óta a kormány egyre több migránst telepít le a lakosság növekvő ellenszenve mellett. Jelenlegi kormánya első ciklusát pont úgy nyerte meg, hogy kifejezetten kampányígéretként fogalmazta meg, hogy kevesebb bevándorlót engednek az országba, ám a német válság hatására rögtön abban az évben 32 ezer bevándorlót fogadtak be. A nemi erőszakok száma ezzel párhuzamosan kezdett el növekedni, azonban a kormány évek óta hazudik a lakosságnak a bevándorlás mértékéről.

Egyetlen nap termését is érdemes megnézni, hiszen az elkövetők neve beszédes: Rahmani Gheibali, Yosefi Shiraqa, Mirzad Javad, Barhum Abdullhadi, Humad Osman, Ahmed Mohamed, Mohamed Ali Osman. Közülük mind a hét egyébként a 2015-ben kezdődő migránsválság során érkezett „menekült”. Egyikük egy 10 éves lányt erőszakolt meg.

(888)

Kapcsolódó híreink

A bankár, aki a Momentumot és a Fideszt is összeköti

Dunai Tibor

Franciaország: Molotov-koktélokkal támadtak a rendőrökre

Irányi Dániel

Vádat emeltek egy többszörös bankrabló házaspár ellen

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben