24.3 C
Budapest
2020. július 11., szombat
Elemi.hu
Belföld Sport Vélemény

Fideszes javaslat: börtön jár a meccsen való pirózásért

Az állatok védelmének hangzatos szlogenje mögé bújva támadnak a szurkolókra…

Május 26-án törvényjavaslatot nyújtott be több fideszes képviselő a Parlamentben.

Név szerint: Dr. Budai Gyula, Böröcz László, Nyitrai Zsolt (Fidesz) és Dr. Simicskó István (KDNP)
Törvényjavaslat címe: Egyes törvényeknek az állatok fokozott kímélete érdekében szükséges módosításáról.

Még január elején, a szilveszteri petárdázások hatására nyilatkozott Dr. Budai, hogy nála betelt a pohár, a sok elkóborolt és elütött kutya hatására, mint kutyatulajdonos és állatbarát, törvénymódosítást fog kezdeményezni, hogy legyen bűncselekmény az amúgy csak szilveszterkor szokásos petárdázás. Ezzel talán egyet is lehet érteni. A kutyások, macskások tapsolnak, a többit nem érdekli a sztori. De…

Mivel a fideszről van szó, nincs törvényjavaslat valami trükk, valami bújtatott, kisbetűs rész nélkül. Ha jobban megnézzük a törvényjavaslatot- ami ide kattintva olvasható– az állatvédelem mellé megérkezik az emberek védelme is, sőt, a köznyugalom is.

“Tekintettel arra, hogy a pirotechnikai termékek egy része a testi épséget, sőt, akár az életet is veszélyeztető,
magas biztonsági kockázatba sorolható, indokolt, hogy a balesetek elkerülése érdekében
szigorúbban legyen felelősségre vonható az, aki a pirotechnikai tevékenységet engedély nélkül
végzi. Ugyanígy fokozott körültekintéssel kell eljárni a pirotechnikai termékek felhasználásakor
is, hiszen e termékek még alacsonyabb biztonsági kockázatba sorolásuk esetén is alkalmasak
arra, hogy a köznyugalmat jelentősen megzavarják. Emellett még a kisebb teljesítményű
pirotechnikai termékek is képesek az erős fény- és hanghatások révén az állatvilág egyedeinek,
így különösen a háziállatoknak az idegrendszerére is komoly negatív hatást gyakorolni, amely
ezáltal az állat magatartásának drasztikus megváltozásához, agresszívvá válásához, vagy
szökéséhez vezethet.
Minderre figyelemmel a pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértési tényállás egyes
magatartásai önálló büntetőjogi tényállásba kerülnek, hogy ily módon a büntetőjogi felelősségre
vonás kilátásba helyezése révén a pirotechnikai termékek szabályszerű felhasználását elősegítse.

Majd jön a törvényjavaslat, amely szerint a polgári felhasználású robbanóanyag szabálysértés, a polgári felhasználású pirotechnika viszont bűncselekmény lenne.

„Pirotechnikai termékkel visszaélés
324/A. §
(1) Aki pirotechnikai terméket jogosulatlanul felhasznál vagy a pirotechnikai termékek
felhasználására vonatkozó előírásokat megszegi, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel
büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a pirotechnikai termékkel
visszaélés a köznyugalmat súlyosan megzavarta.

Ez azt jelenti, hogy egy labdarúgó mérkőzésen begyújtott fáklya után kb akkora ítélet vár a szurkolóra, mintha mellbe szúrna egy fiatalt valamelyik hajnali órában a Blahán. 

Mit is mondott Orbán Viktor a választások előtt? Engedélyezni kéne a pirotechnikát a stadionokban. Ja. És volt aki el is hitte neki.

 

 

Kapcsolódó híreink

A jobbikos polgármester politikai bosszúja miatt bocsájthatták el a dunaújvárosi jegyzőt

Dunai Tibor

Fertőtlenítőből nem szorulunk többé importra

Dunai Tibor

Őrizetbe vett ittas járművezetőket állítottak bíróság elé

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben