14.1 C
Budapest
2020. július 13., hétfő
Elemi.hu
Bűnügy Hírek

“Fiatalok”: cigiért verték, emberölési kísérlet lett

A rendelkezésre álló adatok alapján a két gyanúsított az esti órákban találkozott össze a sértettel, megszólították, majd cigarettát kértek tőle. Mivel a férfi nem adott, vitatkozni kezdtek, majd többször megütötték és ellökték. A sértett hiába állt fel és indult tovább, a két gyanúsított követte.

Egy hídon érték utol a sértettet, ahonnan az alatta vezető vízelvezető árokba lökték, melyben körülbelül 30-40 cm magasan állt a víz. Utána ugrottak, majd miközben a sértett hátára támaszkodtak, fejét a vízbe nyomták és ütni kezdték.
A gyanúsítottak annak ellenére sem engedték el a férfit, hogy próbált kiszabadulni a szorításukból, mert nem kapott levegőt a víz alatt. Cselekményüket akkor hagyták abba, amikor egy arra haladó gyalogos rájuk szólt.

A sértett a támadás következtében 8 napon túl gyógyuló bordatörést szenvedett.

A fiatalkorú gyanúsítottakkal szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt indult eljárás, mely miatt bűnösségük megállapítása esetén életkorukra figyelemmel egyikükkel szemben 10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, míg a másik gyanúsított vonatkozásában 4 évig terjedő javítóintézeti nevelés rendelhető el.
A bíróság álláspontja szerint így mindkét gyanúsított vonatkozásában fokozottan fennáll a szökés elrejtőzés veszélye. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a tanúk befolyásolásával veszélyeztetnék a bizonyítási eljárás lefolytatását. Mindezek alapján a járásbíróság július 4-ig elrendelte minkét gyanúsított letartóztatását.

A bíróság végzése ellen mindkét gyanúsított és védőik fellebbezést jelentettek be.

Elemi.hu, fotó illusztráció

Kapcsolódó híreink

A brit parlament elfogadta a Brexitet

Dunai Tibor

Egy párizsi előállítást követően meghalt férfi családja a rendőrök felfüggesztését kéri

Kiss Albert

Halálos áldozatokat követelő földrengés volt az iráni-török határnál

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben