31.2 C
Budapest
2020. augusztus 7., péntek
Elemi.hu
Belföld Bűnügy Kiemelt

Fiatal lányok futtatóit fogták el a rendőrök Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói gyermekprostitúció kihasználása és más bűncselekmények miatt vett őrizetbe öt embert a belvárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói gyermekprostitúció kihasználása és más bűncselekmények miatt vett őrizetbe öt embert a belvárosban.

A BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói egy életveszélyt okozó testi sértés ügyében folytattak nyomozást, amikor olyan információk merültek fel, hogy az ügy egyik érintettje a jövedelmét fiatal lányok futtatásából szerzi.

A nyomozók prostitúció elősegítésének gyanúja miatt kezdtek nyomozni.

A széleskörű nyomozati munka eredményeként a rendőrök feltérképezték a 19 éves B. Alex kapcsolatait, így látókörükbe került a férfi testvére és egyik barátja is. A nyomozás adatai szerint a 22 éves B. Attila és a 20 éves L. Tamás szintén részt vettek abban, hogy kiskorú lányokat szervezzenek be azért, hogy Budapest belvárosában szexuális szolgáltatást nyújtsanak felnőtt férfiaknak.

A két testvér, valamint L. Tamás a gyanú szerint 2017 októberétől szerveztek be kiskorú lányokat, akik ezt követően pénzért szexuális szolgálatatást nyújtottak a főváros sűrűn látogatott utcáin, szórakozóhelyein és különböző hotelekben. A három férfi a lányok futtatójaként felhajtotta a kuncsaftokat, majd nagy arányban részesültek a pénzből, amit a lányok a szexuális szolgáltatásért kaptak. ​

A nyomozás adatai alapján az is kiderült, hogy a férfiak néhány lányon keresztül kábítószert is kínáltak a “kuncsaftoknak”, sőt a lányok töltötték be a futár szerepét is, hogy a kábítószerhez hozzájussanak.

A nyomozók megállapították, hogy B. Alexnek, az általa koordinált tevékenységben S. Eszmeralda is segített; a nő szintén lányokat szervezett be a prostitúcióba, továbbá találkozókat szervezett, ahova időnként ő maga szállította a fiatal lányokat, akiket tanácsokkal és szükséges eszközökkel is ellátott. S. Eszmeralda olykor a szexuális tevékenységben is aktív szerepet vállalt, illetve a partnerek részére kábítószert is értékesített.

A szexuális szolgáltatáson felül olykor szintén kábítószert adott el a partnereinek B. Marianna is. ​

A három férfit és a két nőt a budapesti rendőrök 2020. július 30-án a reggeli órákban elfogták, B. Alexet háromrendbeli gyermekprostitúció kihasználása bűntett, egyrendbeli 18. életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel készítése bűntett, kétrendbeli kitartottság bűntett, valamint kábítószer-kereskedelem bűntett miatt, B. Attilát egyrendbeli prostitúció elősegítése bűntett, egyrendbeli kitartottság bűntett, valamint kábítószer-kereskedelem bűntett miatt, L. Tamást egyrendbeli prostitúció elősegítése bűntett és egyrendbeli kitartottság bűntett miatt, S. Eszmeraldát prostitúció elősegítése bűntett és kábítószer-kereskedelem bűntett miatt, továbbá B. Mariannát kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. ​​

Az illetékes bíróság B. Alex és B. Attila letartóztatását elrendelte, L. Tamásnak, S. Eszmeraldának, valamint B. Mariannának pedig bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Police.hu

Kapcsolódó híreink

Szegregációt sürget a Mi Hazánk

Szabó Norbert

Tűz ütött ki a franciaországi Nantes székesegyházában

Kiss Albert

Szegeden tüntettek a MÁV új menetrendje ellen

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben