Észak-Afrikai fiatalok randalíroztak a német strandon.

Ebben a hónapban harmadszor…

Iratellenőrzést vezettek be a németországi Düsseldorfban egy strandon az utóbbi hetekben sorozatban történt rendbontások miatt – jelentették vasárnap német hírportálok. A Rheinbad nevű düsseldorfi strandra csak a személyi okmányok ellenőrzése után lehet belépni – döntött az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi főváros vezetősége. Reményeik szerint a vasárnaptól érvényes új szabály fegyelmező hatású és segít kiszűrni a strandról kitiltott nagyjából 200 embert, akikről külön listát vezetnek.

A hétfőre időzített újabb válságtanácskozáson további intézkedésekről is tárgyalnak, a többi között személyre szóló, online beszerezhető jegyek bevezetéséről – számolt be hírportálján a Bild című lap, amely szerint a strandvendégek többsége megértően fogadta az új szabályt, sokan önként, felszólítás nélkül felmutatták személyi igazolványukat a pénztárnál.

A szigorítást azért határozták el, mert alig egy hónap alatt háromszor történt súlyos rendbontás. Legutóbb pénteken kellett kiüríteni a strandot, mind az 1500 vendégnek távoznia kellett egy tizenévesekből és fiatalemberekből álló csoport randalírozása miatt. Rendőrségi adatok szerint a mintegy 60 fős csoport észak-afrikai származású fiatalokból állt. Az úszómesterek és a biztonsági őrök nem bírtak velük, a végül 18 rendőr bevetésével sikerült úrrá lenni a helyzeten. A strandszezon kezdete óta több hasonló esetről számol be a német sajtó.

Az úszómesterek országos szövetségének (Bundesverband Deutscher Schwimmmeister – BDS) elnöke, Peter Harzheim már egy június végi nyilatkozatában kiemelte, hogy “egyre agresszívebb a hangulat a strandokon”. Nagyjából másfél évtizede évről-évre rosszabb a helyzet – mondta az ország csaknem négyezer úszómesterét képviselő, 1973 óta működő BDS vezetője, aláhúzva, hogy riasztó folyamatról van szó, amellyel szemben “kőkeményen fel kell lépni”.(MTI)