28.5 C
Budapest
2020. július 2., csütörtök
Elemi.hu
Kiemelt Külföld

“Erdély román föld!” – Sepsiszentgyörgyre mennek provokálni az úzvölgyi temetőt feldúló román nacionalisták

Sepsiszentgyörgyön ünnepli a trianoni döntés centenáriumát az Úzvölgyi katonatemetőben szervezett akciói által elhíresült nacionalista Calea Neamului (A nemzet útja) Egyesület. A város magyar polgármestere nyugalomra intette a székelyföldi város lakóit.

Sepsiszentgyörgyön ünnepli a trianoni döntés centenáriumát az Úzvölgyi katonatemetőben szervezett akciói által elhíresült nacionalista Calea Neamului (A nemzet útja) Egyesület.

Ünneplés után lakmározás

Az egyesület Facebook-oldalán közölte, hogy Sepsiszentgyörgy központjában, a rövid időre Moldvát és Erdélyt is elfoglaló Vitéz Mihály havasalföldi vajda lovasszobra előtt verses, zenés műsorral ünneplik meg csütörtökön délután 14 órától a trianoni békeszerződés centenáriumát. „Sepsiszentgyörgyre megyünk június negyedikén, oda, ahol a magyar irredentizmus máig nem ismeri el a trianoni döntést, nem ismeri el, hogy Erdély román föld” – áll a bejelentésben. Mihai Tirnoveanu, a nacionalista egyesület elnöke személyes Facebook-oldalán három másik egyesületet is megjelölt, amelyek már jelezték, hogy csatlakoznak a megmozduláshoz. Közölte: a sepsiszentgyörgyi rendezvényt közös lakmározás követi egy „mesés helyen”.

Személyes oldalán az egyesület vezetője azt is kifejtette:

azért nem Brassóban, Craiován vagy Galacon ünnepelnek, mert ezekben a városokban „a magyar irredenta erők nem kérnek területi autonómiát”.

Úgy vélte: Sepsiszentgyörgyön kell megértetni az emberekkel, „hogy Erdély román föld, hogy Hargita és Kovászna megye a román nemzetállam része, melyben a román az egyetlen hivatalos nyelv”. Azt is hozzátette: azért lobogtatják Sepsiszentgyörgyön a román zászlót december elsején, az Erdély és Románia egyesülését kimondó gyulafehérvári nyilatkozat évfordulóján, vagy január 24-én, Moldva és Havasalföld egyesülésének ünnepén, és Trianon ünnepén is, mert itt mások gyászlobogókat vagy Magyarország zászlaját lengetik. „Itt van szükség a román identitás kinyilvánítására, mert ezt az identitást itt vonják kétségbe, itt akarják eltörölni” – jelentette ki az egyesületi vezető.

„Ezek hazamennek, de mi itt kell maradjunk” 

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Maszol.ro portálnak adott nyilatkozatában nyugalomra intette a székelyföldi város lakóit. Elmondta: kulturális eseményt jelentettek be a szervezők, amelyet az önkormányzatnak nem kell engedélyeznie. A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben kiadott miniszteri rendelet szerint azonban a szabadtéri kulturális rendezvények szervezőinek egy járványtani stratégiát is be kell mutatniuk. A polgármester szerint Mihai Tirnoveanu szerdán bemutatta ezt a stratégiát az önkormányzatnak, illetve az engedélyezési bizottságban részt vevő csendőrség és rendőrség képviselőinek. Ezt továbbküldték a Kovászna megyei tisztiorvosnak véleményezésre, és ez alapján döntenek az engedélyezésről.

Kezeljük ugyanazzal a nyugalommal és önbizalommal ezt a megnyilvánulást, mint amikor december elsején provokátorok érkeznek a városba. Mindig legyen szem előtt, hogy ezek jönnek és hazamennek, de mi itt kell maradjunk” – fogalmazta meg sepsiszentgyörgyiekhez intézett felhívásában Antal Árpád polgármester. A Brassóban élő Mihai Tirnoveanu által képviselt Calea Neamului román nacionalista szervezet évek óta a székelyföldi városokban ünnepli a román nemzeti ünnepeket. Ez az egyesület volt az egyik szervezője a hősök napja alkalmából tavaly és idén tartott úzvölgyi rendezvényeknek. Az általa és partnerei által mozgósított többezres tömeg tavaly június 6-án erőszakkal hatolt be az úzvölgyi katonatemetőbe, melyet a székelyföldiek élő lánccal próbáltak megvédeni.

(MTI)

Kapcsolódó híreink

“Ez itt Ukrajna” – 6 szerb kamionsofőrt brutális kegyetlenséggel megvertek

Kiss Albert

Trianon 100: rendhagyó módon emlékeztek a békediktátumra

Kemény János

Koronavírus, napi összefoglaló

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben