27.4 C
Budapest
2020. augusztus 11., kedd
Elemi.hu
Környezetvédelem Külföld

Pikáns hírek a világ egyetlen barna óriáspandájáról

Először párosodott természetes módon a világ egyetlen barna óriáspandája, Csi Cej a Kína Sanhszi tartományában lévő Csinling pandakutató központ közlése szerint.

A barna-fehér hím óriáspanda 11 éves, ami emberi korra átszámítva fiatal felnőttnek felel meg. Csi Cej március 18-án párosodott az An An nevű nősténnyel – mondta el a központ állatorvosa.

Hozzátette: a sikeres párosodás nem jelent automatikusan vemhességet is. A pandagondozók általában egészen addig nem tudják biztosan, várandós-e egy panda, míg nem születnek meg a bocsok.
A pandák jellemzően több mint egy partnerrel párosodnak. An An március 17-én így a központ egy másik hímjével is megtette.

Az állatorvos kiemelte: a természetes úton történő nemzés esetében nagyobb a valószínűsége a vemhességnek, mint a mesterséges megtermékenyítéskor.

Az elmúlt évben a központ kutatói a reprodukciós siker érdekében elkezdték kiegészítő tápanyagokkal ellátni és erősítő fizikai tréningekkel fejleszteni a hímeket, valamint ellenőrizni a nőstények hormonszintjét.

MTI

Kapcsolódó híreink

Svédország: telefonos zaklatások és illegális verekedések online szervezése, büntetlenül

Irányi Dániel

Gazdasági mentőcsomagot jelentett be a szerb kormány

Dunai Tibor

A napelem, amely levegőből nyert vízzel hűti magát

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben