21 C
Budapest
2020. augusztus 9., vasárnap
Elemi.hu
Bűnügy Kiemelt

Ennyit ér egy magyar nő megerőszakolása: 5 év

Öt év és nyolc hónapos börtönbüntetésre ítélték az afgán férfit, aki a vád szerint 2018-ban egy budapesti gyorsétkezde mosdójában megerőszakolt egy nőt. A vádlott végig tagadta bűnösségét, szerinte a nő beleegyezett az aktusba, majd pénzt és telefont kért tőle. A sértett nő viszont azt mondta, a férfi erővel nyomult rá, kényszerítve érezte magát, attól félt, hogy meghalhat. A Mi Hazánk Mozgalom szerint az enyhe ítélet elfogadhatatlan, az erőszaktevők (csak úgy, mint a pedofilok) büntetése egy normális országban kémiai kasztrálás kellene legyen. 

Öt és év nyolc hónapos börtönbüntetésre ítélték azt az afgán férfit, aki a vád szerint 2018 szeptemberében egy József Attila utcai Döner Kebab gyorsétkezdében megerőszakolt egy nőt. A bíróság szexuális erőszak, szeméremsértés bűntettében találta bűnösnek a vádlottat.

Nagy sajtóérdeklődés mellett folytatódott a tizenkilenc éves S. B. Ahmad pere. A férfit a büntetés-végrehajtás emberei vezetőszáron, kezén-lábán bilincsben kísérték be a Pesti Központi Kerületi Bíróság kis termébe. Mint a tárgyalás elején kiderült, 2019-ben a menekültügyi hatóság visszavonta a vádlott oltalmazotti státuszát, és három évre kiutasította Magyarországról, mert a “nemzetbiztonságot veszélyezteti”, ha itt maradna.

A vádirat szerint  pár napja dolgozott a szóban forgó gíroszosnál, amikor 2018. szeptember 9-én, hajnali 2 óra körül a sértett nő megkérte, hogy engedje meg a gyorsétterem mosdójának használatát. A férfi ezután a személyzeti mosdóhoz kísérte a nőt, majd az ajtó előtt várakozott, miközben több alkalommal megpróbált benyitni a helyiségbe.  Mikor a nő ki akart jönni, a férfi belépett a mosdóba, és annak ajtaját belülről kulcsra zárta, a kulcsot pedig kivette a zárból. Ezután közel lépett a nőhöz és kényszerítette, hogy csókolja meg, azt ígérte, hogy utána kiengedi. A kényszerhelyzetben lévő nő a kérésnek eleget tett, azonban a férfi folytatta erőszakos cselekményét és szexuálisan bántalmazta a nőt, ezt követően engedte csak ki.

A korábbi tárgyalások egyikén egy helyszíni kamerafelvételt is levetítettek, amin jól látszik, ahogy S. B. Ahmad a mosdóhoz kíséri a nőt, majd bemennek mind a ketten, a férfi két perc után kijön onnan és megáll közvetlenül az ajtó előtt. A vádlott szerint abban a két percben az történt, hogy megkérdezte a lánytól, van-e kedve szexelni vele, és csókolóztak is. A nőt is megkérdezték, mi történt a két perc alatt és zaklatottan azt mondta, hogy semmi olyasmi nem történt, amit a férfi mond. A nő azt állította, a férfi elől ment, és mutatta neki, hol van a mosdó, ő ment utána. Mivel nem volt az apró gíroszozóban vécé, ezért a szomszédos Fröccskocsma mosdóját használták személyzeti mosdóként. Ezután a férfit kiküldte a helyiségből és magára zárta az ajtót.

A felvételen az is látszódott, hogy miután kijött a mosdóból, a férfi az ajtó előtt közvetlenül megállt, majd nem sokkal később elkezdte lenyomkodni a kilincset. A kilincsrángatást a vádlott azzal magyarázta, hogy a lány kiszólt, hogy “Gyere be!”. Ennek viszont ellentmondott az, hogy az ajtó nem nyílt ki. A nő szerint amint ki akart jönni a mosdóból, és visszafordította a kulcsot, a férfi benyomult mellé.

Fotó: Huszti István / Index

A bíróság azt a szintén afgán férfit is meghallgatta korábban, aki az eset napján szintén a Döner Kebabnál dolgozott. Ő úgy vallott, látta, hogy a lánnyal együtt S. B. Ahmad hátramegy az üzletben. Ő készítette éppen a kebabokat elől, az utcafronton, de a kamerafelvételek szerint kétszer is hátrament, mivel – állítása szerint – elfogyott a zöldség, ami szükséges az ételhez. Egyik esetben szexuális aktus hangjait hallotta, konkrétan nyögéseket hallott, nőtől és férfitól egyaránt, de szerinte azok inkább “élvezősnek tűntek, mint erőszakosnak”. A sértett nő visszautasította, hogy ő bármilyen élvezetet mutatott volna, azt mondta, csak sírt és néhányszor kiabált az erőszak közben.

Miután kijöttek a mosdóból és a kebabostól, a nő két férfihoz ment oda segítséget kérni, akiknek azt mondta:

Bent megerőszakoltak.

Ezután együtt hívták a rendőrséget. A bíró a szerdai tárgyaláson felolvasta a jegyzőkönyvet a rendőrségi hívásról. Eszerint a nő végig sírt a telefonban, miközben azt mondta, hogy ő a mosdót akarta használni, de a vádlott “kibaszottul megerőszakolt a mosdóban”.

A vádlott egy korábbi meghallgatásán úgy vallott, a szexuális aktus a nő beleegyezésével történt a mosdóban. A bíró felolvasta röviden a vádlott írott vallomását, amiben újra tagadta az erőszakot, és azt is mondta,

Magyarországon ez pénzért megoldható, nem tennék ilyet.

Hozzátette, az aktus után a nő pénzt és telefont követelt tőle, de mivel nem adott neki, hívta a rendőrséget.

A vádlott aznapi munkatársa azt is vallotta, az eset után közvetlenül S. B. Ahmad elszaladt, majd a rendőrök távozása után visszatért a gíroszozóba, elvett 46 ezer forintot a kasszából, és közölte, hogy Ausztriába megy. A vádlott erről azt mondta, ő csak a fizetését vette el akkor.

Az eset után nagy erőkkel indult a rendőrség a férfi után, még külön nyomozócsoportot is létrehoztak, ellenőrizték a férfi ismerőseit, a tömegközlekedési eszközöket és bizonyos főbb útvonalakat is, sőt európai elfogatóparancsot is kiadtak. Végül szeptember 11-én késő este osztrák rendőrök  fogták el  a férfit Ausztriában, Linz környékén, egy Frankfurtba tartó vonaton igazoltatták, és az ellene kiadott európai elfogatóparancs alapján azonnal el is fogták.

A bíró a szerdai utolsó tárgyaláson röviden felolvasta a kirendelt antropológus szakértői véleményt a kamerafelvételekről. A szakértő viszont azt mondta,

ezek a felvételek személyazonosításra alkalmatlanok, így érdemi vizsgálatot nem tartott indokoltnak.

A felvételeket visszaküldte.

Félt attól, hogy meghalhat

Az ügyész perbeszédében azt mondta, a sértett nem akarta engedni, hogy a vádlott megcsókolja, de a férfi nyelvével benyomult a szájába. A vádlottat a mellkasánál fogva meglökte, de erre a férfi ideges lett. Ezután a férfi “benyomult a sértett hüvelyébe”, de nem volt teljesen merev, így nem is tartott sokáig az aktus. Ő úgy próbált meg védekezni, hogy összezárta a lábait. Azért töltöttek több időt a mosdóban, mert főképp azon veszekedtek, a vádlott mikor engedi el őt. A sértett úgy fogalmazott,

félt attól, hogy “megpusztulok ezen a helyen”.

A sértett azt mondta, olyan sokkos állapotba került, hogy hagyta, hogy megtörténjen az aktus, de miután a cselekmény után kiment a gíroszos elé, akkor kezdett el benne körvonalazódni, mi is történt vele, és hívta a rendőrséget. A gyorsétterem előtt álló tanúk is úgy vallottak, a nő kétségbeesett volt, a vádlott pedig láthatóan sietős léptekkel hagyta el a helyszínt.

Az ügyész szerint a sértett azt is hozzátette vallomásában, hogy ő nem kért pénzt.

A nőgyógyászati vizsgálat szerint a sértett nőn nem volt külsérelmi nyom, a vizsgáló orvos szerint “tünetmentes volt”. Az ügyész szerint viszont a sértett egyszer sem mondta, hogy a férfi fizikálisan bántalmazta volna, és mivel nem volt merev a vádlott pénisze, így nem tudott vele sérülést okozni.

Fotó: Huszti István / Index

Ezután a vádlott védője szólalt fel. Védőbeszédét főképp nem a bíróhoz, hanem a hallgatósághoz intézte, ezt egy idő után a bíró szóvá is tette neki. Ebben azt mondta, a vádlott megkérdezte a nőt, lehet-e köztük valami, mire a nő két perc gondolkodási időt kért, míg elvégzi a dolgát a mosdóban. Ezután behívta a vádlottat a mosdóba, levetkőztek, és beleegyezéssel nemi aktust létesítettek. A vádlott lassan mozgatta a nemi szervét, mert állítása szerint a sértett ezt kérte tőle. A cselekmény után megpuszilta és megköszönte az aktust, ami a védő szerint nem utalhat erőszakra.

A vádlott az utolsó szó jogán megköszönte, hogy szóhoz juthat a tárgyaláson. Majd így folytatta:

Én is ember vagyok, én is sajnálom, amit gondolnak rólam. Ez igazságtalan, a vádakat nem tartom igaznak. Mindenkinek van lánya, édesanyja, ilyet nem követnek el az emberek. Afganisztánból nem az jött velem Magyarországra, hogy ilyen cselekményeket kövessek el. A szex egy természetes jelenség férfi és nő között. Nem tagadom, hogy a szex megtörtént, de nem erőszakoltam.

Igen, elmenekültem az országból, ezt nem tagadom, de azért, mert Európában máshol is, Bulgáriában is bántalmaztak a rendőrök. Magyarul nem beszéltem korábban, most is csak pár szót. Nem értem a jogszabályokat, nem értem az itteni életmódot.

Nagyon sajnálom, hogy az emberek azt gondolják, hogy én agresszív vagyok, nem ezért jöttem Magyarországra, nem ez volt a célom. Nem a halált szeretném magamnak, élni kívánok, ezért nem akarok hazámba visszatérni. Ha lehetséges, Szerbiába kérném a visszautasítást, ott léptem át a határon. (…) Nem értek egyet azzal, hogy én nemzetbiztonsági kockázat lennék Magyarországra.

Ezzel a fiatal éveimet vesztem el, ezzel nem kell megbélyegezni egy egész nációt, mindenhol vannak jó és rossz emberek.”

A bíró szerint szürreális a védekezés

A bíró ítéletében azt mondta, ennek semmi köze ahhoz, hogy a férfi külföldi állampolgár, ugyanúgy jártak el, mint egy magyar állampolgárnál tették volna.

Az megállapítható volt, hogy az aktus megtörtént, csak az volt a kérdés a bíró szerint, hogy történt-e erőszak vagy sem. A vádlotti védekezésben több ellentmondás volt az indokolás szerint.

A bíró szerint “szürreális”, hogy a sértett egy vadidegen emberrel, vadidegen helyen, rossz higiéniás körülmények között menne bele egy szexuális kapcsolatba.

A bíró szerint annak sem lett volna értelme, hogy a sértett feljelentést tegyen, főképp, mert a vádlott megígérte neki, ha másnap megkapja a fizetését, fizetni fog neki.

A nő a bíró szerint csak azért ment oda a gíroszoshoz, hogy pisiljen, nem volt nála a táskája sem, a barátai vártak rá, így nem hihető, hogy angolul is csak tőszavakkal kommunikáló férfit megzsarolja egy szexuális aktusért.

A bíró szerint az is furcsa, hogy ha a vádlott állítása szerint őt zsarolták meg a munkahelyén, akkor miért nem a férfi tett feljelentést az ügyben, ha már ez az az ország, ahol tartózkodni akar. Ráadásul a vádlott nem értette, hogy a sértett kinek telefonál a gíroszos előtt, ennek ellenére “rögtön a menekülést választotta”.

Mindezek a bíró szerint arra utaltak, hogy a vádlott nagyon jól tudta, hogy bajban van, és ezért döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot, ahol már oltalmazotti státusszal rendelkezett, és elkezdte felépíteni a megélhetését.

Az indokolás szerint a sértettnek nem volt indoka arra, hogy hazudjon a történtekről. Bár voltak kisebb pontatlanságok a nő vallomásában, következetes, élményszerű és hihető leírást adott a cselekményekről, ráadásul a tárgyalásokon is látszódtak rajta a trauma jelei: sírt, rázkódott, a testhelyzete is erről árulkodott.

Három másik nő is vádolja

S. B. Ahmadot két rendbeli szeméremsértés miatt is keresték korábban, miután a férfi még 2018. június elsején éjszaka a VII. kerületi Dohány utcában, majd június 20-án hajnalban a Király utca és a Lövölde tér között viselkedett szeméremsértő módon. A vád szerint a Dohány utcánál a vádlott elővett pénisszel közelről követett és bámult éjszaka egy nőt, aki végül segítséget kért valakitől, mire a férfi elszaladt. A vádlott azt állította, hogy soha nem találkoztak.

Egy harmadik nő állítása szerint pedig őt erőszakosan fogdosta S. B. Ahmad a Lövölde tér környékén.

A tárgyaláson megismert három eseten kívül az Index két évvel ezelőtt még egy negyedik nővel is beszélt, aki a médiában bemutatott körözési fotókat látva akkor azt mondta, 2018 augusztusának elején megerőszakolta őt egy kebabozó személyzeti mosdójában S. B. Ahmad. Az Indexnek beszélő nő azt mondta, hogy ő nincs a rendőrség által említett áldozatok között, de őt is megerőszakolta a fiatal afgán férfi.

(index.hu nyomán. Fotó: Huszti István / Index)

Kapcsolódó híreink

Az izraeli rendőrség lelőtt egy palesztint, mert azt hitte, hogy fegyvert hord magánál

Szabó Norbert

Tyúktolvajokat a kukorica buktatta le, pár utcával távolabb

Kiss Albert

Erzsébetváros is a csalás miatt elítélt Kupper korábbi cégével szerződött parkolásügyben

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben