28.8 C
Budapest
2020. augusztus 13., csütörtök
Elemi.hu
Gazdaság Hírek

Egy kisvárosnyi embert lakoltattak ki eddig

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyilvántartása szerint 13 470 ingatlankiürítés történt az elmúlt négy évben Magyarországon.

Eszerint 2016 és 2020 között minden évben meghaladta a háromezret a kilakoltatások száma, mivel 2016-ban 3474, 2017-ben 3667, 2018-ban 3212, 2019-ben pedig 3117 kilakoltatás volt Magyarországon.

Bár az esetek közé számolják az üzlethelyiségek kiürítését is, a történtek hátterében még mindig leginkább a devizahitelek miatt bajba került adósok fizetésképtelensége áll – írta a portál. Ez azt jelenti, hogy 2016 óta egy kisvárosnyi embert lakoltattak ki az otthonából.

A hitelválság elmélyülése előtt jóval alacsonyabb volt az utcára tettek száma: 2012-ben mindössze 700 lakóingatlant adtak birtokba árverést követően, 2013-ban 550-et, 2014-ben pedig kilakoltatási moratórium lépett életbe a devizahitelesekre vonatkozó törvények alapján. Arról nincs adat, hogy a mintegy 13,5 ezer ingatlankiürítés hány embert érint.

A végrehajtói kar nyilvántartása alapján “lakóingatlan sikeres árverését követő birtokbaadás miatt” 8100 ingatlankiürítés történt négy év alatt. Ide tartoznak a pórul járt devizahiteles családok elárverezett lakásai is. Ezzel párhuzamosan 2016 óta összesen 797 jogosulatlan lakáshasználóval szemben léptek fel.

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó híreink

Kőkemény üzemanyagár-emelkedéssel számolhatunk 2020-ban

Szabó Norbert

“Soha nem engedtem a nemzeti életérdekekből” – Hegedűs Lóránttal beszélgettünk

Szabó Norbert

Festékszóróval fújták le a magyar feliratokat Székelyföldön

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben