Egekben az élelmiszerárak és még további drágulás jön

Az átlag felett, csaknem 6 százalékkal drágultak az élelmiszerek 2019-ben, a tartós fogyasztási cikkek ára viszont csökkent – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. 2019 decemberében a fogyasztói árak átlagosan 4,0 százalékkal voltak magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az éves infláció pedig 3,4 százalékkal haladta meg a 2018-as szintet.

A sertéshús és az abból előállított készítmények ára emelkedett a leginkább: egy év alatt közel 24 százalékkal nőtt, és ez okozta főként az élelmiszerek jelentős drágulását – mondta az InfoRádiónak Quittner Péter, a KSH osztályvezetője. Megemlítette, hogy a feldolgozott hústermékek közül a párizsi-kolbász termékkör ára 13, míg a szalámi-szárazkolbász-sonka termékköré 10 százalékkal növekedett egy év alatt, 2018 decemberéhez képest.

A burgonya és zöldségek, gyümölcsök esetében változatosabban alakultak az indexek. A friss hazai és importált gyümölcsök ára közel 18 százalékkal emelkedett egy év alatt, a burgonya ára pedig 5 százalékkal növekedett, míg a zöldségek ára enyhén, közel 2 százalékkal csökkent.

Az előző hónaphoz, 2019 novemberéhez képest vizsgálva az árak alakulását kijelenthető, hogy hasonló trendek érvényesültek.

A sertéshús esetében 7,5 százalékos drágulást mért decemberben a KSH, ez egyik hónapról a másikra kiugró, a lakosság számára is egyértelműen érzékelhető emelkedés – mondta Quittner Péter.

(Infostart nyomán, fotó: magyar szó)