17.3 C
Budapest
2020. augusztus 12., szerda
Elemi.hu
Belföld Gazdaság Kiemelt

Döbbenetes, mekkora nélkülözésben él 850 ezer ember Magyarországon

Döbbenetesen sok, csaknem 850 ezer magyar él súlyos anyagi nélkülözésben egy friss, Európai jelentés szerint. Ez a 6. legrosszabb adat lakosságarányosan az Európai Unióban. Öröm az ürömben, hogy egy év alatt azért némileg sikerült faragni a súlyos szegénységben élők számában hazánkban is.

2019-ben az Európai Unió lakosságának 5,6 százaléka, azaz körülbelül 24 millió ember élt súlyos anyagi nélkülözésében – derült ki az Eursotat friss jelentéséből. Statisztikai értelemben a súlyos anyagi nélkülözés itt azt jelenti, hogy a következő felsorolt tételek közül – amelyeket a legtöbb ember kívánatosnak és szükségesnek tart a megfelelő élethez – legalább néggyel nem rendelkezik vagy nem képes:
  • időben fizetni a közüzemi számlákat;
  • megfelelő hőmérsékleten tartani a lakását (inkább fűtés a téli hónapokban);
  • váratlan költségekkel való megbirkózás;
  • húst, halat vagy ennek vegetáriánus megfelelőjét rendszeresen fogyasztani;
  • egy hetet nyaralni távol az otthonától;
  • egy televízióval;
  • egy mosógéppel;
  • egy autóval;
  • egy telefonnal.

Óriási az olló

Bár az EU lakosságának összességében körülbelül “csak” 5,6 százaléka nélkülözöl súlyosan anyagilag, addig ez az arány Bulgáriában 19,9, Görögországban 15,9, míg közvetlen szomszédunknál, Romániában 12,6.  Sajnos Magyarországon sem jó a helyzet,

hazánkban 2019-ben a lakosság 8,7 százaléka élt súlyos nélkülözésben, ez csaknem 850 000 ember.

Ami arányaiban a 6. legrosszabb az összes olyan EU-tagállam közül, akik már rendelkeznek 2019-es adatokkal a hatóságok.

Ahogy azt látjuk, a magyar adat több mint 3 százalékkal több, mint az uniós átlag. Ráadásul közvetlen szomszédjaink közül, igaz utánunk, de Szlovákia és Horvátország és az EU-s átlag fölött van, előbbi 7,9-es, utóbbi 7,3-as százalékkal. Ez azt jelenti, hogy lakosságarányosan nézve, ezen a listán legrosszabbul szereplő 9 ország közül 4 (!) Magyarország és közvetlen szomszédsága.

Öröm az ürümben, hogy hazánkban 2018-ban még a lakosság 10,1 százaléka sorolódott a súlyosan nélkülöző kategóriába, egy év alatt ez csökkenhetett 1,4 százalékkal. Azaz majd 150 000 honfitársunk tudott kikerülni a súlyosan nélkülözők sorából.

forrás: penzcentrum.hu

Kapcsolódó híreink

Százhúszezer éves orrszarvú maradványait találták meg Szlovéniában

Kiss Albert

Hetedíziglen sem hagyjuk!

Kiss Albert

A Mi Hazánk szerint 50 százalék béremelés volna igazságos a postásoknak

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben