26.9 C
Budapest
2020. augusztus 4., kedd
Elemi.hu
Kiemelt Külföld

Csehországban alkotmányos joga lehet az állampolgároknak a fegyveres önvédelemre

Támogatja a cseh kormány azt a szenátusi javaslatot, hogy a cseh állampolgároknak alkotmányos joga legyen a fegyveres önvédelemre és védelemre – jelentette be Marie Benesová igazságügyi miniszter hétfőn este a kormány ülése utáni sajtótájékoztatón Prágában.

A kormány álláspontja váratlan, mert a témához készült előzetes szakmai háttéranyagokban az áll, hogy a kabinet semleges álláspontra helyezkedik ez ügyben.

“A döntés rendkívül heves vita után született meg” – mondta Benesová újságíróknak, de további részleteket nem árult el. Lubomír Metnar védelmi miniszter rámutatott: a miniszterek egy része – saját magát is beleértve – a heves vita során megváltoztatta korábbi elutasító vagy tartózkodó álláspontját, “tekintettel a biztonsági helyzet alakulására Csehországban”. Részleteket azonban ő sem közölt.

A felsőház javaslata szerint az állampolgárok jogát a fegyveres önvédelemre és védelemre az emberi szabadságjogok listájába foglalnák bele, amely része a cseh alkotmánynak.

A saját, illetve más ember életének fegyveres védelme a törvény által meghatározott feltételek mellett biztosított

– olvasható egyebek között a javaslatban, amelyet az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) szenátori csoportja kezdeményezett, és a felsőház is elfogadott. Martin Cervícek, az ODS szenátori csoportjának elnöke elmondta, az alkotmánytörvény kibővítésének célja

megakadályozni az Európai Unióban tapasztalható “leszerelési tendenciákat”, illetve azt, hogy az önvédelemhez való jogot egyszerű jogszabállyal korlátozni lehessen a jövőben.

A téma az elmúlt hónapokban a cseh sajtóban és a közéletben is nagyon éles volt. Az egyik oldal szerint a fegyveres önvédelem alapvető emberi jog, míg a másik azt állítja, hogy a jogszabály elfogadása a biztonsági helyzet romlásához fog vezetni az országban. Az alkotmánytörvényt módosító javaslat elfogadásához a parlament mindkét házában háromötödös többségre van szükség.

(MTI – Fotó: rmx.news)

 

Kapcsolódó híreink

Megváltoztathatja az „iszlamista terrorizmus” elnevezést a brit rendőrség

Szabó Norbert

Japán előre rendelt 120 millió adagot a Pfizer és a BioNtechtől kísérleti vakcinájából

Szabó Norbert

Romániában is rosszul megy: 70 ezer eurós autóval gurult a segélyért

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben