20.9 C
Budapest
2020. augusztus 3., hétfő
Elemi.hu
Kiemelt Külföld

Csalódottságában lemondott az EU vezető kutatója

Mauro Ferrari, az Európai Kutatási Tanács elnöke a koronavírus okozta világjárványra adott európai válasz késlekedésére hivatkozva beadta lemondását. A hírt Johannes Bahrke, az Európai Bizottság digitális gazdaságért, valamint kutatásért és innovációért felelős szóvivője szerdán megerősítette.

Ferrari, aki január elsejétől töltötte be a pozíciót, kedden késő délután nyújtotta be lemondását Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének.

A kutatási tanács elnöke nyilatkozatát eljuttatta a Financial Times című brit üzleti napilaphoz, melyben azt írta:

rendkívül csalódott a világjárványra adott európai válasz miatt.

A vírusfertőzés gyors leküzdésére egy tudományos program elindítását javasolta, azonban elképzelésének megvalósításakor intézményi és politikai akadályokba ütközött.

Szavai szerint az Európai Unió lelkes támogatójaként érkezett a kutatási tanácshoz, azonban a koronavírus okozta válság teljesen megváltoztatta véleményét.

Elvesztettem a hitem a rendszer iránt. Eleget láttam az Európai Unió tudományos irányításából és politikai működéséből

– írta.

A napilap úgy értesült, a kutatási tanács vezetősége Ferrari több ötletével sem értett egyet, egyebek mellett azzal, hogy az ügynökség a járványra adható rövid távú megoldásokra összpontosítson.

Johannes Bahrke szóvivő azt mondta, az Európai Bizottság a lehető leghamarabb új vezetőt nevez ki a tanács élére, ugyanis nem kerülhet veszélybe az a több mint 50 kutatási kezdeményezés, amely jelentősen hozzájárulhat a világjárványra adott válaszhoz.

(24.hu nyomán – Fotó: Pier Marco Tacca/Getty Images)

Kapcsolódó híreink

Az Új Magyar Gárda főkapitányát nevezte ki a momentumos polgármester Baján a piac élére

Dunai Tibor

Saját gyermekeik tengerbe dobásával fenyegetőznek a migránsok

Irányi Dániel

Rágalomgyár – a Mi Hazánk elnöke reagál a lejáratási kísérletre

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben