2020. június 1., hétfő
Elemi.hu
Bűnügy

Bűnügyi felügyeletben is folytatta az „unokázást”

Budakörnyéki Járási Ügyészség kezdeményezte egy korábban letartóztatásból bűnügyi felügyletbe kiengedett férfi ismételt letartóztatását, mert a gyanú szerint a korábbi cselekményeihez hasonló bűncselekményt követett el.

A férfi korábban már gyanúsítottként hallgatták ki, mert közreműködött abban, hogy idős személyektől úgynevezett „unokázós” csalásokkal nagyobb összegeket szerezzenek meg. Emiatt letartóztatásba is került, de azt később bűnügyi felügyletre enyhítették így kiszabadult a börtönből.

Ezt követően, a gyanú szerint, 2020. március 26-án, Dunaharasztiban, egy hetven év feletti idős férfitól, őt megtévesztve 1.600.000,- Ft-ot vett át arra hivatkozva, hogy a sértett fia balesetet szenvedett és a pénzt az ő kérésére viszi el neki.

A rendőrök szerencsére még Dunaharaszti területén elfogták az elkövetőt és a pénzt tőle lefoglalták.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség az újabb bűnismétlés megakadályozása érdekében a férfi letartóztatásának ismételt elrendelésére tett indítványt.

Kapcsolódó híreink

Meggyilkolta saját a 90 éves nagymamáját, mert… (Képekkel)

Kiss Albert

Szexuális erőszakkal gyanúsítanak egy református lelkészt

Dunai Tibor

A járvánnyal kapcsolatban terjesztettek álhírt Nógrád megyében

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben