21.7 C
Budapest
2020. augusztus 12., szerda
Elemi.hu
Hírek Kiemelt Külföld

Az idióta: 41 fokos lázzal még benézett egy népes esküvőre

Az 57 éves divattervező Spanyolországból érkezett haza betegen, de ez nem tántorította el attól, hogy több tucat embert végig ne fertőzzön. És nem érti, mi ezzel a probléma.

Amikor majd felmérjük, hol, milyen kárt okozott a koronavírus, minden országban kutatják majd a vírus terjedésének az útját. De valószínűleg alig akad majd olyan ország, ahol ilyen pontosan meg lehet határozni, ki hurcolta be a kórokozót. Uruguayban egy 57 éves divattervező, Carmela Hontou lehet a felelős – írja a 444.hu a Guardian alapján.

A szomszédos, 45 milliós Argentínában péntekig 128 koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, a jóval kisebb, 3,5 milliós Uruguayban már 94 megbetegedésről tudnak.

Hontou március 7-én ugyanis lázasan repült haza Spanyolországból Uruguayba. Fittyet hányva arra, hogy eléggé fertőzött országban járt, és hogy lázas, előbb 84 éves édesanyjával ebédelt együtt, majd úgy döntött, hogy nem hagyhat ki egy népes, 500 résztvevős esküvőt Montevideóban. Az esküvő vendégei közül csütörtökig 44-nek lett pozitív a koronavírus-tesztje, és megkapta a betegséget a nő bejárónője is.

Hontou elondta újságíróknak, hogy 41 fokos láza is volt, az orvosa viszont megnyugtatta, hogy nem koronavírus. És nem érti, miért vádolják, hisz mások is voltak a repülőn.

„Azt mondják, hogy egy terrorista vagyok, aki idehozta a vírust, hogy megöljön mindenkit”

Vélhetően vádat emelnek majd ellene, mert az uruguayi törvények büntetik a fertőző betegségek terjesztését, sőt, a fiai ellen is folyik eljárás, mert meglátogatták a karanténban anyjukat.

Forrás: 444 nyomán

Kapcsolódó híreink

Késes támadás történt Lyonban.

bojtilaszlo

Ismét unokázós csalókat fogtak el a rendőrök (videó)

Kiss Albert

Eloltották a környezeti katasztrófával fenyegető tüzet a San Diegó-i bázis dokkjában álló amerikai hadihajón

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben