20.9 C
Budapest
2020. augusztus 3., hétfő
Elemi.hu
Belföld Hírek

Az EP megszavazta a Magyarországot elmarasztaló állásfoglalását

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén csütörtökön megszavazta a Magyarország és Lengyelország ellen indított jogállamisági eljárással összefüggő, a két uniós tagállamot elmarasztaló állásfoglalási indítványát. A politikai boszorkányüldözésnek is nevezhető koncepciós eljárás már a józan ész határait súrolja, hiszen most nemcsak a szavazási szabályokat szegték meg – mint a Soros-Sargentini-jelentés vitájában -, hanem az uniós alapszerződést is felrúgták, hogy kiterjeszthessék a hamis vádakat.

Az Európai Parlament szerdai ülésén vitázott a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről. A vitát követő csütörtöki szavazáson 446 szavazattal, 178 ellenében, és 41 tartózkodás mellett elfogadott, nem kötelező érvényű határozatában az EP elsősorban az igazságszolgáltatás függetlensége, a szólásszabadság, a korrupció, a kisebbségek jogai, valamint a bevándorlók és menekültek helyzete miatt fejezte ki aggodalmát. Magyarul, Magyarországot azért támadják az EP balliberális-bevándorláspárti erői, mert a migrációs válság kezdete óta következetesen ellenáll a magyar kormány a kötelező betelepítési kvótának.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője korábban arról beszélt: a parlamenti vita és a szavazás célja az, hogy a jogállamisági eljárásban érintett területeket az EP – jogellenes módon – kiterjessze.

Szomorú, hogy a szerdai vita során a Momentum volt az, aki a legerőszakosabban támadta hazánkat és a magyar kormányt, és radikális internacionalistához méltó módon elmarasztalta a 7-es cikkely szerinti eljárást, mert az szerintük nem hatékony, vagyis az zavarja őket, hogy nem büntetik elég keményen Magyarországot.

“A magyar kormány rombolja az EU egységét, tíz éve lopja az uniós pénzeket és építi le a jogállamiságot. Az EU eddig nem tett valós lépéseket, hogy lebontsa azt, hogy iskolák, kórházak és munkahelyek helyett a forrásokat a saját hatalmuk kiépítésére használják. Az eljárás, amiről beszélünk, egyáltalán nem pacifikálta a magyar kormányt, sőt az EU minden, következmények nélküli lépését bátorításnak tekinti”

– fejtette ki Donáth Anna, a Momentum képviselője.

Forrás: PS

Kapcsolódó híreink

Újabb támadás a kárpátaljai magyarság ellen az új ukrán közigazgatási törvény

Kiss Albert

Élő adásban rabolták ki a CNN brazil riporternőjét (videó)

Kiss Albert

Azért kellett leverni, mert…

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben